Boateng és Muntari végzett a Barcával

KISS TIBOR NOÉ

Még a Milan szurkolói is csodának tartották volna, ha szerdán este az AC Milan legyőzi a Barcelonát a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A San Siróban aztán kiderült, hogy vannak még csodák, az előzetesen teljesen esélytelennek tartott Milan 2:0-ra megverte a Barcelonát. Esélytelen Milanról beszélünk, ami nem csoda, hiszen még az elnök, Silvio Berlusconi is tőle szokatlan tisztelettel beszélt az ellenfélről a mérkőzés előtt, mintha előre mentegette volna csapatát.

Nehéz volt elképzelni, hogy éppen ez az AC Milan veri majd meg az évek óta szuperfocit produkáló Barcát. Az olaszok ősszel a bajnokságban és a BL-ben is szenvedtek, s bár 2013-ban veretlenek voltak, ehhez nagyban hozzájárult az a Mario Balotelli, aki az UEFA szabályai miatt a BL-ben nem léphet pályára. A Barcelona pedig: Xavi, Messi, Iniesta. Maga a futballtökély. Ebből aztán a pályán semmi sem látszott.

A Milan agilisan kezdte a mérkőzést, és már az első félidőben is nagyobb helyzeteket dolgozott ki, mint a Barcelona. A szünet után aztán még rátettek egy lapáttal az olaszok. Lőttek két gólt, a másodikat ráadásul pazar Niang–El Shaarawy–Muntari összjáték előzte meg, a piros-feketék úgy cicáztak a barcelonai védelemmel, ahogy Messiék szokták a másik kapu előtt. S bár furcsa ezt leírni, a Milan teljesen megérdemelten győzött.

A Barcelona az egész mérkőzésen mindössze kétszer (Messi egyszer sem) találta el a Milan kapuját – emlékszik valaki ilyen esetre a Guardiola-éra kezdete óta? Persze voltak más statisztikák is: a Barcelona 66 százalékban birtokolta a labdát, és Xavi egymaga többször passzolt, mint a Milan három belső középpályása (Muntari, Montolivo, Ambrosini) összesen, de ezek csak számok. A játék képe mást mutatott: egy teljesen tehetetlen Barcelonát, amelynek a játékosai körül minden alkalommal legalább három milánói focista csapdázott. Ez számtani képtelenségnek látszik, de Allegriék valahogy megoldották. S azt sem lehet mondani, hogy az olaszok csak védekeztek volna: sokkal több veszélyes támadásuk volt, mint a Barcelonának, amely a második félidőben kétszer veszélyeztetett. Egyszer Iniesta távoli lövésénél, egyszer pedig egy szöglet utáni Puyol-fejessel. Nem ezt szoktuk meg.

Távolabbról nézve: a Barcelona ellen mintha az olasz kluboknak volna valóban életképes taktikájuk. 2010 tavaszán az Inter tudott két meccsen is partiban lenni a Barcával, a Milan tavaly a sima kiesés ellenére sem égett le a negyeddöntőben (0:0, 1:3), szerdán este pedig futballban is jobb volt a Barcelonánál. Ilyet még a Real Madridtól is ritkán látunk, angol és német klubok részéről pedig még ritkábban. Nyilvánvaló, hogy a Barcelona a világ legjobb csapata (s hogy a Milan egyelőre nincs benne az első tízben sem), de az olasz iskolának elképesztő taktikai tartalékai vannak, egy-egy párharc során képesek olyan teljesítménymaximalizásra, ami szinte csak rájuk jellemző.

A Barcelona ettől függetlenül továbbjuthat, csak egy 3:0 kell hozzá. Ez nem tűnik lehetetlennek, az első mérkőzést látva azonban most már inkább a Barca továbbjutása lenne a csoda. A katalánok helyzetét nehezíti, hogy a Vilanovát helyettesítő edző (Jordi Roura) mintha nem lenne képben. „A Milan két helyzetből lőtt két gólt” – sajnálkozott a meccs után az ideiglenes tréner. Hát, mit mondjunk, a Barcának még ennyi helyzete se volt.

A Galatasaray–Schalke mecscsen rengeteg látnivaló akadt, mégis csak két gól született, egy itt, egy ott. Úgy tűnik, hiába Sneijder és Drogba (a törökök gólját az immár hétgólos Yilmaz lőtte), a németek megint nagyot robbanthatnak a BL-ben (mint tették 2011-ben).