BL: négy biztos hely jár a négy topbajnokságnak 2018-tól

Monaco |

<p>A 2018/19-es idénytől a négy legerősebb európai labdarúgó-bajnokság négy-négy biztos helyet fog kapni a Bajnokok Ligája főtábláján - jelentette be pénteken az európai szövetség (UEFA).</p>

Jelenleg a három legmagasabban jegyezett liga - a spanyol, a német és az angol - három-három csapatot indíthat automatikusan a csoportkörben, a negyedik helyezett együttesek pedig selejtezőre kényszerülnek. A rangsorban negyedik bajnokságnak - ez pillanatnyilag az olasz - két főtáblás hely jár, míg a Serie A harmadik helyezettjének már selejteznie kell.

Az UEFA versenyigazgatója, Giorgio Marchetti kifejtette, a lebonyolítás változatlan marad, azaz a selejtezőket követően a 32-es főtáblán csoportkör, majd kieséses szakasz következik. Hozzátette: a jelenlegi öttel szemben a jövőben négy kisebb ország bajnoka harcolhatja majd ki a főtáblára jutást a selejtezőből.

A helyek elosztásáról szóló részletes tervet decemberben hozzák nyilvánosságra. 

A reformmal az UEFA a topklubok nyomásának enged, utóbbiak azt is kilátásba helyezték, hogy ha nem lesz változás, saját sorozatot indítanak az európai szövetségtől függetlenül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?