BL: Guardiola megdicsérte magát, Kloppék beállították a klubrekordot

Pep Guardiola

Antifutball vagy majdnem tökéletes védekező taktika? – megoszlanak a vélemények az Atlético Madrid stílusát illetően. Kétségtelen, hogy a spanyolok Diego Simeone irányításával nem mindig játszanak szépen, és a célfutball fontosabb. Így történt ez a keddi, Manchester City elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzésén is.

Sokáig úgy tűnt, a madridiak képesek lesznek arra, hogy tizenkettedik alkalommal is gól nélküli döntetlenre végezzenek a legrangosabb európai kupasorozatban, az 5–3–2-es vagy éppen 5–4–1-es felállás olyan zárt reteszt alkotott, amit a hazaiak képtelenek voltak áttörni. Egészen a 70. percig, amikor a 79 másodperccel korábban csereként beállt Phil Foden nagyszerűen ugratta ki a bemozduló Kevin De Bruynét, aki az ötös jobb sarkától olyan ütemtelenül lőtte el a labdát, hogy Jan Oblak nem tudott rá érdemben reagálni (1–0).

Hihetetlenül erős csapat ellen játszottunk, amellyel szemben mindig. De ez jó eredmény, főleg úgy, hogy volt lehetőségünk a második és a harmadik gól megszerzésére is” – nyilatkozta Pep Guardiola, aki ezúttal önmagát is megdicsérte. A szakember ugyanis a 68. percben hármas cserére határozta el magát – Foden mellett Gabriel Jesust és Jack Grealisht is pályára küldte – és ez döntőnek bizonyult.

Amikor cserélünk, azért tesszük, mert azt gondoljuk, hogy kicsit jobb lehet tőle a csapat. Néha működik, néha nem. Tudtuk, hogy Gabriel és Phil különleges energiával rendelkezik, Jack nem különben. Na igen, ma annyira ügyes volt a menedzser” – mondta mosolyogva. Hozzátette, bár a párharc kiegyensúlyozott, a City a madridi visszavágóra is győzni megy.

Az Atlético edzője, Diego Simeone nem győzte dicsérni az ellenfelet, amelyet egyenes a világ legjobb csapatának nevezett. Elismerte, védekező taktikával készültek, ám Guardiola így is meg tudta őket lepni valamivel.

Jó teljesítményt nyújtottunk egy rendkívüli csapat ellen, amelyben világklasszis labdarúgók tömkelege szerepel. Az volt a tervünk, hogy szigorúan védekezünk, lezárjuk a tereket, hogy az ellenfél ne tudjon építkezni, és ha tudunk, kontrázzunk. De amikor úgy nézett ki, hogy nekünk vannak jobb lehetőségeink, a hazaiak akkor szereztek gólt. Levittek három nagyszerű játékost, és a helyükre három ugyanolyan kiváló srácot hoztak be. Be kell vallanom, azt hittük, Foden kezd, ez a húzás meglepett bennünket” – mondta.

A nap másik mérkőzésén a Liverpool Lisszabonban tudott győzni, mondhatni egész simán. Az angolok már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, a 17. percben Ibrahima Konaté szép fejessel szerzett vezetést (0–1), majd a 34. percben Luis Díaz adott gólpasszt Sadio Manénak, aki közelről nem hibázott (0–2).

A második félidőt góllal kezdte a Benfica (1–2), de Darwin Núnez találatát nem követte újabb, pedig a hazaiak hatalmas nyomást gyakoroltak az ellenfélre. Egy kontra aztán eldöntötte a mérkőzést, a 87. percben Naby Keita kiugratta Diazt, aki kicselezte a kapust és az üres kapuba lőtte a liverpooliak harmadik gólját (1–3).

Nem számítottam könnyű mérkőzésre, ha egy idegenbeli BL-negyeddöntő egyszerű lenne, akkor valami nem stimmelne. Meg is kell dicsérnem a Benficát, amely az életéért küzdött, főleg, miután egy kicsit kinyitottuk előtte az ajtót. Egyértelmű volt, hogy amikor gólt szerzett, a közönség újult erővel támogatni kezdte. A játék egy kicsit nyitottabbá vált, mint szerettük volna, de végül gólt szereztünk és nyertünk” – nyilatkozta Klopp, aki azt azért hozzátette, több góllal kellett volna nyerniük a játék képe alapján.

A ’Pool így is beállította a klubrekordot, hiszen az ötödik egymást követő idegenbeli győzelmét aratta a bajnokok Ligájában, erre korábban csak 1985-ben, illetve 2005-ben volt képes, igaz, utóbbinál három BL-selejtezőt is játszott.

A kétgólos hátrány ellenére Nélson Veríssimo, a Benfica edzője azt mondta, hisz még mindig a továbbjutásban.

Tudtuk, hogy nehéz ellenféllel állunk szemben, de reméltük és reméljük, hogy megvalósítjuk az elődöntőbe jutás álmát. Olyan stratégiát dolgoztunk ki, amely a védekezés egységességét biztosította, de sajnos az első félidőben hátrányba kerültünk. A szépítő gól után sok veszélyes helyzetünk adódott, de nem tudtuk kihasználni azokat. A kétgólos különbség nehezíti a helyzetünket, de továbbra is hiszünk abban, hogy elérhetjük a célunkat.”

A NAP JÁTÉKOSA

Lehet, túlzás 22 perc alapján ítéletet mondani, de az biztos, hogy a Manchester City győzelméhez Phil Foden beállítása kellett. A 21 éves, 14-szeres angol válogatott középpályás gyakorlatilag első labdaérintéséből gólpasszt adott, utána még volt két olyan veszélyes megmozdulása, beadása, amely ugyancsak gólt eredményezhetett volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?