„Bizonyára kampánytéma lesz 2018-ban a futball”

Miért váltott ki ekkora eufóriát a magyar fociválogatott szereplése a társadalom legszélesebb rétegeiben?

Magyarországon a futball évtizedeken át „nemzeti ügy” volt, az a terep, ahol felkerülhettünk a világtérképre. Az ország pedig futballhatalom volt, az ötvenes években egyértelműen világelső, de a kezdetektől egészen a hetvenes-nyolcvanas évekig a világ élvonalába, vagy legalább a középmezőny felső régiójába tartoztunk. Más futballhatalmak is vesztették már el vezető szerepüket, de egykori „társaink” a skót, uruguayi, osztrák vagy épp a cseh klubok és válogatott csapatok értek el kimagasló eredményeket. Magyarország azonban sokkal mélyebbre zuhant, az elmúlt három évtizedben jóformán csak kudarcok érték futballunkat. Az Európa-bajnokság csoportkörében elért eredmények, ha nem is helyezték vissza futballunkat régi pozíciójába, mégis azt jelezték, hogy nem szakadtunk el végletesen az európai élmezőnytől. Természetesen a sajtó hatása sem lebecsülendő, az Eb eleve kiemelt médiaesemény, a mérkőzések után az utcán ünneplő tömeg látványa pedig olyanokat is magával ragad, akik egyébként nem érdeklődnek a labdarúgás iránt.

Miért pont a futball az, ami ennyire megmozgatja az embereket? 

A futball volt az első csapatsportág, s már születésekor jóval szélesebb tömegeket mozgatott meg, mint az egyéni sportágak. A kulcsszó az identitás: amikor egy csapat küzd a pályán, sokkal könnyebben azonosulunk a sportolókkal, akik egy szélesebb közösséget, azaz „minket” képviselnek. Különösen igaz ez, ha olyan csapat az épp aktuális ellenfél, akikkel egyébként is rivalizálunk. A futball ugyanis egy olyan társadalmi erőtér, ahol alkalmasint más társadalmi erőterek ellentétes csoportjai vívják szimbolikus küzdelmeiket. Általában így alakultak ki a nagy klubok közötti rangadók, de ez válogatott szinten is működik. A magyar szurkolók szemében a századelőn az Ausztria elleni mérkőzések voltak a legfontosabbak, amelyek szimbolikus tétje az volt, hogy az egyébként alárendelt helyzetű Magyarország a futballpályán elhódítsa a birodalmi vezető szerepet. A politikai helyzet változásával változtak a tétek is, később így nőtt meg a szimbolikus szerepe a szovjet, román, illetve a szlovák válogatott elleni mérkőzéseknek. Hangsúlyozom: ezek a küzdelmek elvileg bármilyen sportesemény kapcsán megjelenhetnek, de a kollektív azonosulásra sokkal alkalmasabb egy csapatsportág, mint például egy úszó- vagy atlétikai verseny, ahol a sportolók elsősorban mégiscsak önmagukat képviselik, nem egy közösséget.

Mitől függ, hogy egy országban mi lesz a nemzeti sport? Szlovákiában a jégkorong lett az, a hoki-vb-k alatt tele vannak a kocsmák, nemzetiszín zászlók lobognak az autókon, de a foci-Eb alatt semmi ilyesmire nem volt példa.

Erre egy szlovákiai, akár szlovák, akár magyar kutató autentikusabb, s így pontosabb választ tudna adni. A jégkorong igazi sikertörténet, aminek ráadásul komoly tradíciói vannak Szlovákiában. Persze Csehszlovákiában a szlovákiai futballklubok több bajnoki aranyat gyűjtöttek, mint a jégkorongcsapatok, de a pozsonyi Slovan sokáig meghatározó szereplője volt a csehszlovák hokinak, a nyolcvanas években pedig a kassaiaknak volt több kiváló szezonjuk. A szétválás után a szlovák hokiválogatott gyorsan a világ élmezőnyébe küzdötte fel magát, míg a labdarúgóknak nincsenek kimagasló eredményeik. Magyarán, a hoki lett a szlovák sikersportág. Alapvető különbség a csehekkel szemben, hogy a prágai futball már a századelőtől kezdve nagyon erős volt, vagyis a foci a cseheknél sokkal inkább része a nemzeti hagyománynak. A másik magyarázat pedig az lehet, hogy a szlovák jégkorongnak van egy tradicionális ellenfele, a cseh hoki. Hangsúlyozom, hogy csak hipotézisként tudom megfogalmazni, de elképzelhetőnek tartom, hogy egy jégkorong-világbajnokság, ahol egyszerre szerepel a cseh és szlovák válogatott – ráadásul mindkettő sikeresebb, mint a futballban –, sokkal nagyobb sportélményt, s így azonosulási lehetőséget jelent egy szlovák szurkoló számára, mint egy labdarúgótorna.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"238082","attributes":{"alt":"","author":"Nyitrai Daniella felvétele","class":"media-image","height":"480","title":"Szegedi Péter","typeof":"foaf:Image","width":"337"}}]]

Mit gondol arról a jelenségről, hogy a Facebookon többen elkezdtek cikkeket megosztani más magyar sportsikerekről – jellemzően sokkal régebbiekről –, hogy ezzel „ellensúlyozzák” a futballmániát?

A labdarúgás Magyarországon mindig komoly érzelmeket generált, s nem csak pozitív értelemben. Ennek több szintje is van. Egyrészt a futballellenesek tábora mindig is jelentős volt, akik egyszerű cirkusznak, buta szórakozásnak tartják, de a huliganizmus is sokakat taszít. Másrészt a futballban a kudarcokat is mélyebben éltük meg, mint más sportágak esetében. Miközben elvesztett futballmérkőzéseket többször utcai tüntetések kísértek, elképzelhetetlen, hogy egy sikertelen kajak-kenu világbajnokság után hasonló eset történjen. De régi hagyománya van annak is, hogy sokan úgy látják, más sportágak sikerei sokkal kisebb publicitást kapnak, ráadásul a futballistákhoz képest sikeresebb sportolóinkat anyagilag és erkölcsileg is kevésbé becsüljük meg. Végül: az elmúlt években a futball újra politikai üggyé is vált, sokak szemében a sportághoz való viszony egyúttal politikai állásfoglalást is jelent. Úgy vélem tehát, hogy a jelenség e négy tényező dimenziójában értelmezhető. Amikor sokan más sportágak régebbi sikereiről osztanak meg friss eseményként valamilyen hírt, a labdarúgással szembeni ellenséges attitűdjüknek adnak hangot, miközben önkéntelenül is elárulják, hogy valójában más sportágak eseményei sem érdeklik őket.

Mindamellett, hogy a focisiker összehozta a nemzetet, voltak negatív hangok is, amelyek úgy értelmezik a futballsikert, mintha az a kormány minden lépését (de legalábbis a stadionépítéseket) legitimizálná. Mit gondol erről? 

Az állami finanszírozású stadionépítések óta a labdarúgás óhatatlanul is politikai üggyé vált. Egyelőre nem látni, hogy a kormány a válogatott Európa-bajnoki szerepléséből politikai tőkét kívánna kovácsolni. De jelenleg nem is tudná hitelesen kommunikálni, hogy a sikerhez a kormányzat tevékenysége is hozzájárult, hiszen az független azoktól a területektől – a TAO-pénzektől, a futballakadémiáktól vagy a stadionépítésektől – amelyekre a kormány az elmúlt években számottevő költségvetési forrásokat fordított. De már pár hónap múlva okosabbak leszünk, hiszen látni fogjuk, hogyan szerepelnek csapataink a nemzetközi kupákban, nő-e a stadionok kihasználtsága, több magyar játékos játszik-e topligákban, a válogatottunk pedig szeptemberben Feröeren, októberben Svájc ellen, hazai pályán lép pályára világbajnoki selejtezőn. Ráadásul 2018 tavaszára már ki fog derülni, hogy kijutunk-e a következő vb-re, tudni fogjuk, hogy a futballunk most csak egy részsikert ért el, vagy épp egy felívelő korszak kezdetén vagyunk. A labdarúgás állami finanszírozásának ügye bizonyára téma lesz a 2018-as választási kampányban, de most nem tudni, hogy ez a kormánynak vagy az ellenzéknek fog-e inkább kedvezni. (bt)