Bírálják Troussier-t

Tokió. A tokiói lapok élesen bírálják Philippe Troussier-t, a vb-társrendező Japán labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitányát: a francia szakvezető csapata legutóbb súlyos, 3:0-ás vereséget szenvedett Oslóban Norvégiától.

Cardiffben előkészületi mérkőzésen Wales 1:0-ra legyőzte Németországot, a találkozó egyteln góljáét Earnshaw (jobbról) szerezteReuters-felvétel A Nikkan Sports „Totális káosz“ című cikkében arra emlékeztet, hogy Troussier együttese utolsó három előkészületi meccsén kétszer vereséget szenvedett (Norvégia, Real Madrid), egyszer döntetlent játszott (Honduras) összesen hét gólt kapott, s mindössze hármat lőtt.

„Az előjelek rendkívül lehangolóak, ebből még nagy baj lehet. Hiába állítja Troussier, hogy a játékosok fáradtak a sok utazás miatt, ez nehezen fogadható el érvként, hiszen ő állította össze a programot“ – írja a lap. Az Aera szerint a tréner csupa sérült, vagy éppen lábadozó futballistából állítja össze csapatát. Egy karikatúrát is mellékel az újság, melyen az egyik játékos kerekesszékben, a másik ágyban, a harmadik felkötött állal, vállal, begipszelt lábbal látható. Az Asahi arra figyelmeztet, hogy két hét van hátra a nyitányig: nem ártana, ha Troussier és a csapat magához térne „szendergéséből“. Japán a vb első szakaszában a belgákkal, az oroszokkal és a tunéziaiakkal mérkőzik.

NEM PIHENHETNEK A LEVERKUSENI SZTÁROK. Nem sokáig szomorkodhat tétlenül a Bayer Leverkusen 12 válogatott játékosa a Real Madriddal szemben elvesztett Bajnokok Ligája-döntő után, mivel meg kell kezdeniük a felkészülést a világbajnokságra. Michael Ballack, Carsten Ramelow, Oliver Neuville, Bernd Schneider és Hans-Jörg Butt pénteken utazik Siegburgba, a német válogatott edzőtáborába. A csapat szombaton Ausztria ellen játsszik előkészületi mérkőzést. A nigériai Pascal Ojigwe és a három horvát – Borisz Zsivkovics, Marko Babics és Jurica Vranjes – már hazarepült, de a brazil Lucio, a török Bastürk és az argentin Diego Placente is rövidesen csatlakozik nemzeti együtteséhez.

KÉSZ KIEJTENI A NÉMETEKET. Winfried Schäfer, a kameruni labdarúgó-válogatott német szövetségi kapitánya kész arra, hogy „ha szükséges“, csapatával kiejtesse a német együttest a világbajnokságról. –Örülök, hogy egymás ellen játszunk – fogalmazott a tréner. – Persze nem lenne jó, ha a találkozó döntő jelentőségű lenne bármelyikünk számára is, és azután otthon azt mondanák, hogy Scha:fer búcsúztatott bennünket. Ha viszont ennek így kell történnie, hajlandó vagyok mindent elkövetni a sikerért. A kameruni és a német válogatott mellett a szaúdi és az ír csapat szerepel az E-csoportban. Schäfer szerint együttese az eddigi sikereit, például az idei Afrikai Kupa elsőséget, annak köszönheti, hogy egészséges szellemű játékosok alkotják. – Több, Oliver Kahnhoz hasonlóan motivált futballistám van. Mi vagyunk Afrika Bayern Münchene – jelentette ki a szakvezető, aki szerint a kameruni válogatottnak mindenképpen tovább kell jutni a csoportjából.

VANNAK MÉG BELÉPŐK. Még 250 ezer jegy vár gazdára a május 31-én kezdődő labdarúgó-világbajnokság dél-koreai rendezésű mérkőzésein, pedig már csak 14 nap van hátra a rajtig. A szervezők tartanak attól, hogy néhány találkozón alig lesznek a lelátón. Az viszont biztos, hogy a brazil válogatott Kína és Costa Rica elleni összecsapásán garantált a teltház. A FIFA változatlanul bízik abban, hogy a dél-koreaiaknak sikerült mind a 1;5 millió belépőt értékesíteniük. A társrendező japánok szintén 1;5 millió jeggyel rendelkeznek.

WÖRNS HELYETT BAUMANN. A múlt heti artroszkópos beavatkozás után még úgy tűnt, nincs veszélyben Christian Wörns világbajnoki szereplése, a csütörtöki újabb vizsgálatok után azonban kiderült, hogy a Borussia Dortmund labdarúgója nem tarthat a válogatottal. – Nehéz szívvel, de be kell látnunk, hogy nem számíthatunk Christian játékára, a térde nem bírja a terhelést - mondta Rudi Völler szövetségi kapitány, aki Wörns helyett a brémai Frank Baumannt hívta be a keretbe. (sr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?