Berki Krisztiánról nevezik el a lólengés egyik elemét

Budapest |

<p>Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki Krisztián tornászról nevezik el a lólengés egyik elemét.</p>

"2008-ban mutattam be először a Thomas-orsót kápán. Londonban ezzel kezdtem a gyakorlatomat. Sok mindent elérhet egy sportoló, de az, hogy elemet neveznek el róla, talán a legnagyobb dicsőség a pályafutásában" - írta közösségi oldalán a 31 éves Berki.

Hozzátette: a Thomas-orsó jövőre már Berki-elemként szerepel a szakági kódban, és E-értékű erősséget kapott, ez pedig plusz egy tizedpontot jelent.

A magyar szövetség (MTSZ) vasárnapi tájékoztatása szerint a kápán végrehajtott orsó Thomas-körrel való kombinálását nevezik a jövő évtől Berki-elemnek. Mint írják, a nemzetközi szövetség (FIG) férfi technikai bizottságának vezetője, Steve Butcher - aki az elmúlt időszakban az MTSZ vendégeként többször is járt Budapesten - már korábban jelezte, hogy bekerül az új kódba ez az elem, de csak most vált hivatalossá.

"Nagyon szeretem ezt az elemet, a Berkit - még szoknom kell, hogy így használjam -, nagyon látványos, ugyanakkor nagyon nehéz és bonyolult is. Talán egy kezemen is meg tudom számolni, hogy az elmúlt évek nagy versenyein hány alkalommal mutattam be. Egyébként a világon egyelőre senki sem tudja megcsinálni rajtam kívül, egyszer láttam egy ázsiai versenyzőtől egy próbálkozást, de a felénél leesett" - mondta a magyar tornász.

Elárulta: bár már az év elején megkezdte a felkészülést, egyelőre nincs olyan formában, hogy most be tudná mutatni a róla elnevezett elemet. "Ahogy közelednek majd a nagyobb nemzetközi versenyek, biztosan újra beépítjük a gyakorlatba, már csak azért is, mert így a kiinduló pontszámom változtatás nélkül is egy tizeddel magasabb lesz" - tette hozzá.

Korábban Magyar Zoltánról és Sivadó Jánosról is elneveztek egy-egy elemet lólengésben. Előbbi az 1972-es müncheni olimpián mutatta be először a Magyar-vándor névre keresztelt elemet, utóbbitól pedig az 1974-es várnai világbajnokságon láthatták első alkalommal a Sivadó-vándort.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?