Az előző szezon élcsapatai közül a Ferencváros, a Video-ton és a Vasas sem tudott győ-zelemmel rajtolni az OTP Bank Liga 2017/18-as idé-nyében.
Beragadtak a kupacsapatok
Az előző szezon élcsapatai közül a Ferencváros, a Video-ton és a Vasas sem tudott győ-zelemmel rajtolni az OTP Bank Liga 2017/18-as idé-nyében. Nyert viszont a bajno-ki címvédő Honvéd és a tavaly a bennmaradásért küzdő Diósgyőr és Mezőkövesd.
Botladozó favoritok
Minden bizonnyal magyar sajátosság, hogy amíg szezon közben minden edző az európai kupaindulásról álmodik, addig annak bekövetkezése után, ugyanezen szakvezetők a kettős terhelésre hivatkoznak, amikor meg kell magyarázni egy-egy rosszul sikerült meccset. Érdekesség, hogy a kupacsapatok közül csupán a BL-selejtezőben érdekelt Honvéd kezdte győzelemmel az új bajnoki idényt, az Európa Ligában induló Vasas (az angyalföldiek már elbúcsúztak a sorozattól), Ferencváros, Videoton trió egyike sem tudott nyerni, ráadásul utóbbi két csapat a két újonccal nem bírt hazai környezetben, míg Michael Oenning együttese Szarka Ákos góljának is köszönhetően szenvedett vereséget.
Mindenkit szidtak
A nyitóforduló legszínesebb, legérdekesebb mérkőzését Pakson játszották. Maga a meccs is izgalmas volt, de az igazán meghökkentő dolgok a lelátón történtek. Mint ismert, az Újpest-szurkolók jelentős része nem nézi jó szemmel, hogy a klub belga tulajdonosa önkényesen megváltoztatta a csapat címerét. A szimpatizánsok mindezt úgy „hálálták” meg, hogy kedvenc csapatuk paksi mérkőzésén szinte 90 percen keresztül szidtak valakit. Kapott tőlük a tulajdonos, az ügyvezető, az MLSZ, a Ferencváros és még szegény Szakály Dénes is, az ellenfél játékosa. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mi lesz az újpesti belháború vége, de az szinte biztos, hogy a paksi „produkcióért” jelentős büntetésre számíthatnak a sportszerűtlenséget keményen büntető MLSZ-től.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.