Karim Benzema
Benzema: az El Clásico Messi és Ronaldo nélkül is a legjobb meccs
Karim Benzema szerint az El Clásico, azaz a Barcelona és a Real Madrid találkozója változatlanul a "legjobb mérkőzés a labdarúgásban", azzal együtt is, hogy Lionel Messi és Cristiano Ronaldo sem játszik már Spanyolországban.
A jövő vasárnap a Camp Nouban megrendezendő örökrangadó előtt az éllovas Real Madrid francia csatára annak kapcsán beszélt, hogy Ronaldo 2018-as eligazolása és Messi nyári Párizsba szerződése után új időszak kezdődik a futballtörténet egyik legjelentősebb párharcában a katalánok és a fővárosiak között.
"Számomra még mindig ugyanolyan. A legjobb mérkőzés, amely létezik a labdarúgásban. Nem számít, hogy milyen játékosok vannak ott, kik igazolnak el vagy szerződnek ide, a Real-Barca párviadal történelmi" - fogalmazott a 33 éves Benzema, aki 2009 óta erősíti a Real Madridot, s azóta 36 "Klasszikuson" tízszer vette be a katalán rivális hálóját. "A nevek változnak, korábban ott volt Zidane, Ronaldinho, Ronaldo vagy Eto'o. A Real-Barca mindig is Real-Barca marad" - hangoztatta.
Az idényben kiváló formát mutató csatár mindazonáltal arra figyelmeztetett: noha a Barcelona mindössze kilencedik a tabellán, az egymás elleni mérkőzés tekintetében ez semmit nem jelent.
"Soha nincs ideális pillanat ellenük játszani" - szögezte le Benzema.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.