Belülről indított támadás

A Manchester United mestere, Sir Alex Ferguson Anglia-szerte közismert arról, hogy csak a lehető legritkábban ismeri el, ha ő vagy valamelyik játékosa hibázik, és focistáit a „mindenki ellenünk van” hozzáállással próbálja pszichológiailag a maximumra pörgetni. Ez a taktika eddig rendkívül sikeres volt; azonban mi a teendő akkor, ha az „ellenség” a klubon belül van?

Amikor a manchesteri játékosok is csodálkoznakReuters-felvételA pályán kívül egyre több sötét felhő gyülekezik az Old Trafford felett, és ezt a manchesteriek elsősorban saját maguknak köszönhetik. Először is itt van a Rio Ferdinand-ügy, amely meglehetősen ellentmondásos fogadtatásban részesült Anglia-szerte. Mint ismeretes, a MU válogatott középhátvédje a végső döntés értelmében nyolc hónapos eltiltást kapott. Sir Alex Ferguson szokása szerint igyekezett ebből is pszichológiai előnyt kovácsolni csapata számára. Ismét előjött a korábbról jól ismert „az egész világ összefogott ellenünk” szöveggel, ami eddig is bejött, és úgy tűnik, hogy most is hatásos. A focisták nyilatkozatai szerint ugyanis Rio eltiltása sokkal egységesebbé kovácsolta a csapatot, és a játékosok még nagyobb elánnal küzdenek a pályán.

Eddig minden rendben is lenne, ám a legújabb probléma már házon belülről jött: a klubot több mint 25 százalékban tulajdonló Cubic Expression nevű cég két tulajdonosa, John Magnier és JP McManus ugyanis azzal fenyegetőznek, hogy rendkívüli közgyűlést hívnak össze. A két üzletember szerint ki kellene vizsgálni az egyesület nagy pénzmozgással járó játékostranszfereit, és szeretnék, ha a vizsgálatot egy független könyvvizsgáló cég hajtaná végre – szerintük ugyanis egyes menedzserek túlságosan is nagy jutalékot kaptak az átigazolások után. Nem is annyira burkoltan arra céloztak ezzel, hogy a MU nem véletlenül az Elite Sports Agency nevű ügynökségen keresztül intézi a transzfereket, a menedzsercég tulajdonosa ugyanis nem más, mint Sir Alex fia, Jason.

Szinte mindenki tisztában van azonban azzal, hogy Magnierék egy pénzügyi vita miatt indítottak támadást a szakvezető ellen. A felek között ugyanis a Rock of Gibraltar (Gibraltár Sziklája) elnevezésű versenyló tulajdonlása miatt bírósági eljárás zajlik, amit Ferguson indított, mivel szerinte Magnier még 2001-ben felajánlotta neki az állat tulajdonának felét – míg Magnier szerint mindössze öt százalékról van szó. Ennek azért van jelentősége, mert a paci az azóta eltelt időszakban hét jelentős versenyt is megnyert, arról nem is beszélve, hogy a jövőben a fedezési díjakból várhatóan 150 millió fontot hoz majd a konyhára.

Mivel írott szerződésnek nyoma sincsen, így aztán leegyszerűsítve a dolgot a kérdés az: a bíróság Fergusonnak vagy Magniernek hisz majd. Mivel a felek nem a kompromisszumkészségükről híresek, így aztán kicsi a valószínűsége, hogy peren kívül megegyeznének.

Az egyelőre kérdéses, hogy az ügy mennyire befolyásolja majd a csapat szereplését vagy Ferguson munkáját, de annyi bizonyos, hogy Magnierék egy részsikert máris elkönyvelhettek: a klub ugyanis az eredeti tervek szerint négyéves szerződést akart felajánlani a trénernek, ami 2009-ig kötötte volna az egyesülethez, de ehelyett csak egy egyéves kontraktust kötöttek, amelyet minden szezon végén lehet ismét meghosszabbítani.

Az biztos, hogy Ferguson esetleges távozása alaposan csökkentené a klub üzleti értékét, és az egyesület részvényei nagyot zuhannának (mégiscsak Sir Alex volt az, akivel a MU nyolc bajnoki címet, négy FA-kupát, BL-t és Világkupát nyert), ugyanakkor az is biztos, hogy az idén már 64 éves szakvezető nem maradhat örökké a kispadon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?