Beckham könyve Pozsonyban

Harminc-negyven sportújságíró, tébláboló rádiósok, tévéstábok vakító reflektorokkal, a háttérben svédasztalok körül sürgölődő pincérek – alighanem valami nagy esemény készül, gondolhatta a véletlen vendég. Merthogy megérkezett František Laurinec, a szlovák futballszövetség elnöke, és megérkezett Roderic Damian Todd, Nagy Britannia nagykövete is. A nagy felhajtás egy könyvbemutatónak szólt. Hölgyeim és uraim, mondta a műsorvezető elérzékenyülve, David Beckham My side c. önéletrajzi könyve, röpke négy hónappal az eredeti megjelenése után, immár szlovák nyelven is olvasható. Konfettieső, visítás, ájulások az első sorokban.

Rettenetesen unom David Beckhamet. Futballfüggőként is van néhány „műfajon belüli” dolog, amit rettenetesen unok, pl. a német focit, de a David Beckham-jelenség már egy FC Köln-Schalke meccset is leköröz nálam. Pardon, a Schalkéban játszik Hamit Altintop. Akkor mondjuk egy Bundesliga II-es Unterhaching-Oberhausen derbit. Rettenetesen unom David Beckhamet, a futballistát. Unom, mert középszerű. Valóban remekül ütemezett beadásai vannak, 20 m-ről és előnyös szögből valóban belövi a szabadrúgásokat, és általában a büntetőket is, ha nem csúszik el nekifutás közben, mint Isztambulban. Beckham a válogatottban igazi csapatkapitány, mondta akkor valaki. Az a valaki aligha ismerte Bryan Robsont, Terry Butchert, John Barnest, Tony Adamset vagy teszem azt Paul Ince-t.

Őexcellenciája Damian Todd elmondta, hogy ő bizony kint volt a szlovák-angolon, és hogy őexcellenciája David Beckham bizony mérhetetlenül örült akkor a győzelemnek, mert az a szlovák válogatott bizony egy nagyon erős válogatott volt, Laurinec úr pedig ült mellette és bólogatott, bizony ez így van, a a szlovák válogatott, az aztán tényleg erős. Aztán megszólalt Vladimír Kinder is, aki arról beszélt, hogy tíz percet játszhatott Beckham ellen a Premier League-ben. És aztán mind együtt arról, hogy David Beckham a legjobbak között is a legjobb, nagyszerű futballista, kiváló sportember, szerető férj, példás családapa stb.

Egyszer, 1997-ben, én is láttam élőben a Manchestert, már Beckhammel, de még nem az emberisten Beckhammel. Csuda egy balek lehettem, mert nem tűnt fel, hogy itt egy zseni futkározik előttem a pályán, pedig sok mindenre emlékszem arról a meccsről, Andy Cole-ra, a bunyós külsejű Pallisterre, az elveszett Poborskýra is. Beckhamre nem, maradjon ez az én hibám.

Az pedig a Real Madridé, hogy egyértelműen a világ legjobb klubcsapata lehetett volna, ha a nyáron vesznek egy tisztességes középhátvédet a távozó Hierro helyére, és akkor nem úgy nézne ki a Real, hogy a pazar csatárok és fedezetek mögött ott szerencsétlenkedik Helguera és Pavón, rosszabb esetben még Raul Bravo is, mint a csütörtöki kupameccsen, amikor a másodosztályú Leganes tíz perc alatt bevágott nekik hármat. A teljhatalmú Florentino Perez azonban nem a futballra gondolt, hanem az ázsiai piacra, és megvette Beckhamet. Azt a játékost, akitől egy Claude Makelele klasszisokkal jobb futballista.

David Beckham, ugyan már! Még Döme vagy Fischer Pali is izgalmasabban játszott annak idején. No jó, ez talán túlzás. Pedig amikor Fischer Pali az Ajaxban...