Bánhidi Ákos: ennél jobb mentális dopping nincs

v

Jót tett a csapat önbizalmának, hogy van már érem, ennél jobb mentális dopping nincs, így további energiák szabadulhatnak fel a rövidpályás gyorskorcsolyázóknál a pekingi olimpián - véli Bánhidi Ákos, a válogatott edző-menedzsere.

A szakember az MTI-nek vasárnap elmondta: a szombati vegyes váltó és az egyéni számok megmutatták, hogy a magyar versenyzők jó formában vannak, és aki elizgulta a futamát - itt az 500 méteren búcsúzó Kónya Zsófiára célzott -, később ő is remekelt, s ebben a többiek is segítettek neki, s vegyes váltó pedig így bronzérmet tudott szerezni.

"Nem kérdés, a fiúk erősek, uralták az 1000 méteres futamukat, majd a váltóban, amikor kellett, megmutatták, hogy mekkora kaliberűek. A két lány közül Jászapáti Petra jobban kezdett, de Zsófi a váltóban már remekelt" - mondta Bánhidi.

Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor és Krueger John-Henry futamgyőztes lett szombaton, és így jutott tovább a hétfői negyeddöntőre.

A két Liu testvér elmondták, nagyon jól érezték magukat szombaton, s lépésről lépésre haladnak előre.

"Sokan az első olimpiájukon szerepelnek, és talán ezért, illetve a kezdés miatt idegesek. Jobb mindjárt az elején ellépni tőlük, és nem belekeveredni a lökdösődésekbe. Ahogy fogy a mezőny, úgy lesz egyre kevesebb a kevésbé rutinos versenyző" - mondta Liu Shaoang, aki a szombati rajt előtt két nappal tudott először és utoljára edzeni a Fővárosi Fedett Stadionban, mivel pozitív koronavírustesztjei miatt csak késve utazhatott ki Pekingbe.

Hozzátette: éppen ezért tud még tovább javulni, és érzi is, hogy napról napra jobban érzi magát.

Testvére viszont már most kirobbanó erőben van elmondása szerint.

"Amikor simán megoldottuk a 1000 méter selejtezőjét, egyből váltottunk fejben, mert következett a váltó. Arra készültünk, hogy háromszor futunk, azaz a negyeddöntőben, az elődöntőben és a fináléban. A mindenkori négyes remek volt, segítettük egymást, igazi csapatmunkát tettünk ki a jégre. De ennek most vége, most megint az egyéni számra kell figyelni, és arra kell az agyunkat felkészíteni" - fogalmazott Liu Shaolin.

A rövidpályás gyorskorcsolya válogatott már azzal történelmet írt, hogy négy éve a férfi váltó megszerezte Magyarország első téli olimpiai aranyérmét. A vegyes váltó most mutatkozott be az ötkarikás programban, és ebben is sikerült érmet szerezni.

Amennyiben a short track küldöttség még szerez érmet, érmeket Pekingben - erre reális esélye van -, akkor ez lesz az első téli olimpia, amelyen a magyar delegáció egynél több dobogós hellyel büszkélkedhet majd.

A négy évvel ezelőtti aranyérem előtt az 1948-as és 1980-as játékokon egy-egy ezüst-, az 1932-es, 1936-os, 1952-es és 1956-os olimpián egy-egy bronzérmet szereztek a magyarok.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?