<p>Gyenge mérkőzésen jól védekezett, de kapura teljesen veszélytelen volt a Videoton. Vereség Bázelban.</p>
Balul sült el a bázeli buli
KISS TIBOR NOÉ
Kicsit leszállhatunk a földre. A Videoton 1:0-ra kikapott a Baseltől az Európa Liga csoportkörének negyedik fordulójában. A székesfehérváriak ezzel megőrizték második helyüket a csoport tabelláján, azonban előnyük már csak egy pont a svájci csapattal szemben. De gond egy szál se, a Vidinek három meccslabdája volt, és még csak az elsőt szalasztotta el. Ha ugyanis Sousa csapata a következő körben megveri odahaza a Genket, és a Basel–Sporting meccsen a portugálok nyernek, a Vidi továbbjut.
Ezt a verziót azonban egyelőre hagyjuk, mivel Bázelban a Videoton nem nagyon bizonyította, hogy továbbjutásra esélyes csapat. Mert bár a védekezés – különösen a második félidőben – prímának bizonyult, a támadójáték egyenlő volt a nullával. Torghelle Sándor láthatatlanná vált, de ez szinte mindenkire érvényes a Vidi támadójátékosai közül. Kivéve Felipe Oliveirát, aki igen agilisan játszott, labdákat szerzett, egy esetben pedig negyven méterről próbálta átemelni a labdát a kint álló Sommer kapus feje fölött (majdnem bejött). A sors fintora, hogy a Videoton éppen akkor kapott gólt a svájciaktól, amikor a leghatározottabban játszott. Tegyük hozzá: az első félidőben Bozsovics kapus legalább háromszor védett bravúrral. Ha ő nincs, már a szünetre eldől a meccs.
Röviden a visszhangokról is. „A nyolcvanadik percig jó volt magyarnak lenni Bázelben” – mondta a Nemzeti Sportnak a mérkőzés után Csongrádi Ferenc, a Vidi egykori legendás középpályása. Paulo Sousa vezetőedző elismerte, hogy a jobbik csapat nyert, majd említést tett a két csapat költségvetése közötti különbségről is. A svájciak nem lihegték túl a mérkőzés jelentőségét, a Basel játékával kapcsolatban többnyire csak hümmögtek a lapok (nem csoda), de annak mindenki örül, hogy a Basel akár még csoportelső is lehet.
A bázeli meccs kapcsán egyébként nem is a vereség a legrosszabb hír a Videoton számára, hanem egy botrány. Legalább négyszáz Vidi-drukker elkísérte a csapatot Svájcba, és a Nemzeti Sport információi szerint a két tábor kemény magja előre lebeszélt egy összecsapást, még a mérkőzés kezdete előtt. A svájci rendőrök azonban észnél voltak, és megelőzték a „partit”, gumilövedékeket is bevetve végül huszonkét magyar futballdrukkert tartóztattak le. Ők az őrsön ültek egészen addig, amíg véget nem ért a mérkőzés. Mármint az igazi, a focipályán.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.