Bajnokverés Komáromban

Komárom. Befejeződött az alapszakasz a férfi kosárlabda Extraligában. Magabiztosan végeztek az élen a losonciak, s ha nem jön közbe valami váratlan a rájátszásban, alighanem a bajnoki címet is megszerzik. A nógrádiakon kívül még négy hely (Nitra, Svit, Komárno, Handlová) volt foglalt a felsőházban (az 1-6.

Komárom. Befejeződött az alapszakasz a férfi kosárlabda Extraligában. Magabiztosan végeztek az élen a losonciak, s ha nem jön közbe valami váratlan a rájátszásban, alighanem a bajnoki címet is megszerzik. A nógrádiakon kívül még négy hely (Nitra, Svit, Komárno, Handlová) volt foglalt a felsőházban (az 1-6. helyért), s hozzájuk csatlakozott szerdán este a lévai csapat.

Bajnokverés volt Komáromban. Pozsonyi kiábrándító veresége után nagyon összeszedte magát az MBK Rieker, s legyőzte a Svitet (a lévaiakon kívül mindenki kikapott a Duna-parti városban). „Az első félidőben szinte minden sikerült a fiúknak. Különösen a Kablár, Riecky, Szupper, Ridzoň, Jurík alapötös remekelt, az első félidőben húszpontos előnyre tett szert az akkor szétesően játszó vendégek ellen – eleveníti fel a történteket Paulik József, a komáromiak sportigazgatója. – Ebből tudtunk élni a folytatásban, amikor már magára talált a bajnok, játékosainkon pedig ismét meglátszott, hogy fáradékonyak. A hajrában mellénk állt a sportszerencse: négy másodperccel a vége előtt, egypontos vezetésünknél két sviti tört akadálytalanul a kosarunkra, de egyikük lábára pattant a labda. Utána szereztünk még két pontot büntetőből. A vendégek sokat veszekedtek, provokáltak, sportszerűtlenül viselték el a vereséget.”

A 18. forduló eredményei: Komárno–Svit 93:91, Lučenec–Handlová 92:69, Žilina–Nitra 71:90, Prievidza–Košice 67:76, Levice–Inter 65:59.

A bajnokság állása:

1. Lučenec 18 16 2 1551:1245 34

2. Nitra 18 12 6 1518:1382 30

3. Svit 18 11 7 1386:1224 29

4. Komárno 18 10 8 1470:1530 28

5. Handlová 18 9 9 1449:1411 27

6. Levice 18 8 10 1382:1462 26 7. Inter 18 8 10 1350:1373 26

8. Košice 18 8 10 1403:1401 26

9. Žilina 18 4 14 1320:1585 22

10. Prievidza 18 4 14 1303:1519 22

Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérkőzések táblázata döntött. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?