Sport

Bajnokok Ligája – Zidane óvatos, Klopp komolyabb odafigyelést vár a visszavágón

Elégedetten értékelte csapata teljesítményét Zindedine Zidane vezetőedző azután, hogy a Real Madrid hazai pályán 3–1-re legyőzte a Liverpoolt a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcának keddi első mérkőzésén, ugyanakkor óvatosságra intett, mondván, még csak az ütközet felén vannak túl.
MTI

2021. április 7. 09:30

Zindedine Zidane
- TASR/AP-felvétel

„Elégedett vagyok azzal, amit elértünk, de folytatjuk a küzdelmet. Úgy vélem, ennek a csapatnak nincsenek határai. Olyan játékosok alkotják, akik már nagyon sok mindent megnyertek, mégis még többet akarnak. Ez is mutatja, milyen karakterekről van szó” – tette hozzá.

A francia tréner nagyon örült annak, hogy Vinícius Junior két gólt szerzett a keddi estén.

„Nagyon sokat tesz ezért. Korábban hiányzott neki a gól, úgyhogy a mostani két találat önbizalmat adhat neki” – mondta Zidane, aki külön kiemelte: mindenki láthatta, mire képes a 20 éves brazil csatár, ha van előtte terület. Mint mondta, nem tudja, hogy ez volt-e a legjobb mérkőzése, de a két gól önmagárét beszél.

Jürgen Klopp, az angol csapat vezetőedzője azzal kezdte elemzését, hogy ha elődöntőt akarnak vívni, akkor arra előbb jogot kell nyerni.

„Márpedig ezen az estén mi nem ennek megfelelően játszottunk, főleg az első félidőben. Az egyetlen pozitívum, azon kívül, hogy szereztünk egy gólt, az, hogy az összecsapásnak még csak az első fele zajlott le” – fogalmazott a német tréner. Szerinte egyszerűen nem játszottak elég jól ahhoz, hogy gondot okozzanak a Real Madridnak.

„Úgy véltem, erre képesek vagyunk, de nem sikerült bizonyítanunk ezen az estén, úgyhogy a következő mérkőzésen kell majd. Túlságosan megkönnyítettük a dolgukat. Úgy nem nagyon lehet védekezni a Real Madrid ellen, ha a legrosszabb pillanatban veszítünk labdát. Ha labdaeladás után még van esélyünk nyomást gyakorolni, az nem gond, de a legrosszabb pillanatban odaadni és azután egy-egy egyben találni magunkat velük szemben, nem igazán jó” – mondta Klopp, aki a jövő szerdai visszavágóra utalva kijelentette: ahhoz, hogy sikeresebbek lehessenek, több intenzitásra lesz majd szükségük, amikor megszerzik a labdát.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
A hazahívó szó – Beszélgetés Tiboldi Mária művésznővel

A hazahívó szó – Beszélgetés Tiboldi Mária művésznővel

GALÉRIA: 2:0-s hazai sikerrel tért vissza a győztes útra a DAC

GALÉRIA: 2:0-s hazai sikerrel tért vissza a győztes útra a DAC

GALÉRIA: Végső búcsút vettek Fülöp hercegtől

GALÉRIA: Végső búcsút vettek Fülöp hercegtől

A többség határozott nemet mond az étkezési utalványra

A többség határozott nemet mond az étkezési utalványra

Andrej Babiš

Csehországból kiutasítottak tizennyolc orosz diplomatát

online rendelés

Júliusban vége az adómentes online rendeléseknek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.