Babos Tímea várja második olimpiáját

<p>Nagy várakozással tekint második olimpiája elé Babos Tímea, aki egyetlen magyar teniszezőként lesz jelen augusztusban Rio de Janeiróban.</p>

A 23 éves játékos az M1 aktuális csatornának hétfőn úgy nyilatkozott, egyik idénre kitűzött nagy célját érte el az ötkarikás részvétellel.    "Boldog vagyok, fantasztikus érzés. A tenisz egy speciális sportág ebből a szempontból, mivel előtte is van egy versenyünk és utána is azonnal lesz, így az utolsó pillanatban fogunk odaérni, és amint végzek, el is kell onnan sajnos jönnöm. Ez lenne az, amit másként csinálnék, azaz több időt töltenék az olimpián" - jelentette ki a világranglista 45. helyezettje, hozzátéve, felejthetetlen élményekkel gazdagodott 2012-ben Londonban, és hasonlókra számít Brazíliában is.    Négy évvel ezelőtt Babos a második fordulóig jutott a brit fővárosban, akkor az idén Australian Open-bajnok német Angelique Kerber búcsúztatta 6:1, 6:1-gyel.    A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) hétfőn (ma) zárta le az olimpiai kvalifikációt, egyéniben az első 56 szerzett kvótát, de egy nemzetből legfeljebb négyen indulhatnak. A feltételek között szerepelt az is, hogy három Fed-kupa-részvétel kötelező volt a játékosoknak 2013 és 2016 között. Az ITF és a női tornákat szervező WTA egyelőre nem tette közzé hivatalosan a riói résztvevők névsorát.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?