Babos győzött Budapesten

<p>Az első helyen kiemelt Babos Tímea nyerte meg a 250 ezer dollár összdíjazású budapesti női keménypályás tenisz- tornát: a tegnapi döntőben szetthátrányból fordítva 6:7, 6:4, 6:3-ra legyőzte a másodikként rangsorolt cseh Lucie Šafářovát.</p>

A világranglistán 33. magyar játékos harmadik WTA-tornagyőzelmére készült a BOK Csarnokban, előzőleg 2012-ben Monterreyben és 2015-ben Tajvanon diadalmaskodott, emellett 2015-ben Marrákesben és tavaly Florianopolisban vívott döntőt. Brünni születésű ellenfele két éve ötödik is volt a WTA-rangsorban, jelenleg a 47. helyen áll, és hét tornát nyert meg egyesben. Legnagyobb sikereként 2015-ben a Roland Garros fináléjába jutott, 2007-ben pedig a címvédő Amelie Mauresmo búcsúztatásával került az Australian Open negyeddöntőjébe, párosban három Grand Slam-címet ünnepelhetett az amerikai Bethanie Mattek-Sands oldalán, Rióban pedig olimpiai bronzérmet nyert Barbora Strýcovával.

A 23 esztendős Babos harmadszor találkozott a 30 éves Šafářovával, utóbbi 2012-ben Eastbourne-ben 3:6, 6:3, 7:6-ra, a 2014-es US Openen 6:4, 7:5-re győzött. De ennél sokkal jobban ismerik egymást, hiszen párosban Budapesten is együtt indultak, ám az elődöntőre Šafářová lábfájdalmai miatt nem álltak ki.

Az első szettben rövidítés döntött, ebben a balkezes Šafářová elhúzott, majd meg is nyerte a játszmát. A második szettben azonban rögtön Babos került előnybe (2:0), és ezt az előnyt tudta is tartani, így egyenlített.

A mindent eldöntő játszmában Babos 3:2-nél került brékelőnybe, 5:2-nél a meccsért szerválhatott, de ekkor még nem tudta befejezni, ám 5:3-nál a meccslabdát is értékesíteni tudta.

„Elképesztő volt ez a hét, köszönöm a biztatást, a magyar közönség nélkül sokkal nehezebb lett volna. A végén ki akartam szerválni a meccset, aztán egy hálóról lecsorgó labdától elbizonytalanodtam, de aztán újra agresszív voltam, és futottam minden labdáért” – értékelt Babos, akinek a kilencszeres Grand Slam-bajnok és volt világelső Szeles Mónika nyújtotta át a porcelánból készült trófeát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?