Az uruguayiak benyújtották fellebbezésüket Suárez ügyében

<div>Az Uruguayi Labdarúgó Szövetség fellebbezést nyújtott be a nemzetközi szövetséghez (FIFA) Luis Suárez eltiltása miatt, amelyet a válogatott csatár azért kapott, mert a brazíliai világbajnokságon beleharapott olasz ellenfelébe.</div><div>&nbsp;</div>

A FIFA csütörtökön jelentette be, hogy az üggyel a fellebbviteli bizottság foglalkozik, azt azonban nem közölte, mikorra várható döntés.    Suárezt a FIFA kilenc mérkőzésre és a futballal kapcsolatos mindennemű tevékenységtől négy hónapra tiltotta el, továbbá 100 ezer svájci frank (25,2 millió forint) bírság megfizetésére kötelezte, mert az olaszok elleni csoportmeccsen megharapta Giorgio Chiellini vállát. Mivel a játékvezető nem látta az esetet, nem állította ki az uruguayi játékost, akinek csapata az incidens után a Suárez által beívelt szögletből szerezte meg az 1-0-s győzelmet. Mint utóbb kiderült, ez továbbjutást érő gól volt, amely egyben Olaszország vb-búcsúját is jelentette.    Uruguay aztán a 27 éves támadó nélkül a nyolcaddöntőben elbukott Kolumbiával szemben. Chiellini túlzónak nevezte a Suárezre kirótt szankciót, maga a csatár pedig hétfőn Twitteren kért bocsánatot az olasz védőtől és az egész futballtársadalomtól, valamint nyilvánosan megfogadta, hogy többé nem tesz ilyet.    Suárez leigazolásáról közben éppen tárgyal egymással az FC Barcelona és mostani klubja, az FC Liverpool. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?