<p>Az Újpest labdarúgóklubját két esetért összesen 350 ezer forintra büntette meg a magyar szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága keddi ülésén.</p>
Az Újpest 350 ezer forintot fizet
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/uvb_0.jpg.jpg?itok=i04POlqF)
A fővárosi klub a Puskás Akadémia elleni, idegenbeli mérkőzéssel kapcsolatosan 100 ezer forintos bírságot kapott, mivel szurkolói más sportszervezetet szidalmaztak. A Diósgyőri VTK elleni hazai találkozón ugyanezen tétel mellett a "bűnlajstromra" került még, hogy a drukkerek pirotechnikai eszközöket használtak. A miskolci együttes sem úszta meg a büntetést, és 100 ezer forintot kell fizetnie szurkolói miatt. Az Újpest FC honlapjának kedd délutáni beszámolója szerint a klub a Puskás Akadémia és a Diósgyőr elleni bajnoki találkozókon tapasztalt rendbontások miatt - a sporttörvényben biztosított jogkörében eljárva - kitiltott nyolc személyt. A szankció az elkövetők szabálysértő magatartásnak súlyosságától függően egy, illetve két évre szól, és az Újpest FC által rendezett minden mérkőzésre és egyéb sportrendezvényekre érvényes.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 07.15.
Foci-Eb: a futball hazatért, de nem Angliába
2024. 07.15.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.