<p>A magyar labdarúgó-válogatott egy helyet rontott, így a 33. a nemzetközi szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet továbbra is a világ- és Európa-bajnok Spanyolország vezet. Szlovákia az 54. helyen áll. </p>
Az új FIFA-világranglista
Budapest |
Németország megőrizte második helyét, Argentína pedig maradt a harmadik.
Az élcsoportban a legnagyobbat Horvátország válogatottja lépett előre, két vb-selejtezős győzelme után a kilencedikről a negyedik helyre jött fel. A FIFA honlapján olvasható listából kiderül, hogy a magyarokkal azonos világbajnoki selejtező csoportban szereplő vb-ezüstérmes hollandok a kilencedik helyen állnak. Egervári Sándor együttese a vb-selejtezők folytatásában szeptember 6-án a 34. román válogatottal találkozik Bukarestben, négy nappal később pedig a 93. észt csapatot fogadja Budapesten. A kvalifikációs csoportban szintén érdekelt Törökország a 44., míg Andorra a 205. A magyar válogatott 2011 szeptemberében a 27. pozíciót foglalta el, az volt a legjobb helyezése a rangsor 1993-as bevezetése óta. A FIFA-ranglista (zárójelben a februári helyezés): 1. (1.) Spanyolország 1538 pont 2. (2.) Németország 1428 3. (3.) Argentína 1292 4. (9.) Horvátország 1191 5. (7.) Portugália 1163 6. (6.) Kolumbia 1154 7. (4.) Anglia 1135 8. (5.) Olaszország 1117 9. (8.) Hollandia 109310. (11.) Ecuador 105633. (32.) Magyarország 74934. (31.) Románia 74644. (45.) Törökország 63454. (55.) Szlovákia 563 93. (89.) Észtország 411205. (204.) Andorra 9 (MTI, ú)Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.