Az ősz meccse Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely |

<p>Nagy érdeklődés előzi meg a vasárnapi (19.00) DAC&ndash;Slovan derbit a labdarúgó Fortuna Liga 11. fordulójában. Mindkét együttes javítani akar, mert nagy pofont kaptak legutóbbi tétmeccsükön, a sárga-kékek Podbrezován (0:3), a pozsonyiak Bernben (0:5).</p>

Megérkezett Štepanovský játékengedélye, így volt csapata ellen mutatkozhat be az immár dunaszerdahelyi futballista. Az égszínkékektől kölcsönbe érkezett Saláta viszont a klubok megegyezése alapján nem játszhat. Szarka eltiltás miatt nem szerepelhet, a tehetséges Černák pedig az U18-as válogatottal túrázik.

„A pénteki taktikai edzés előtt alaposan kiveséztük a balul sikerült podbrezovái bajnokit. A játékosok belátták a hibáikat, és levonták a tanulságokat. Bízom benne, hogy jókor jött a pofon, mert öt veretlen meccs után néhányan már a fellegekben jártak… Védenceim most bebizonyíthatják, hogy nem felejtettek el focizni – mondta lapunknak Radványi Miklós, a DAC mestere. – A gyakorlásokon érződött, hogy elszántak a fiúk, és ki akarják köszörülni a csorbát. Örülök, hogy már számíthatok Štepanovskýra, aki helyet kap a kezdőcsapatban. Saláta viszont hiányozni fog.”

Az utóbbi időben a Slovan nagyon gyengén szerepel idegenben (Myjava 1:2, Boriszov 0:3, Žilina 0:3, Young Boys 0:5), s már 358 perce nem lőtt gólt vendégként. „Minden meccs más, ráadásul Svájcban műfüves pályán játszottak. Egyébként, amikor megláttam a pozsonyiak berni összeállítását, nagyon meglepődtem, hogy Žofčák és Milinkovics csak a cserepadon kapott helyet, míg Fořt és Štefánik ott sem. Úgy tűnt, mintha kulcsembereiket a DAC-meccs miatt pihentetnék. Elárulom, örülnék, ha a csütörtöki kezdőcsapatot küldené pályára František Straka – szögezte le Radványi. – Ne feledjük, a csütörtöki zakó ellenére az erős kerettel rendelkező Slovan a meccs favoritja. Biztosan nagy fejmosás volt a 0:5 után, és a pozsonyiak feledtetni akarják az EL-fiaskót. Védenceim elszántak, számukra ez az ősz meccse, meggyőződésem, otthagyják a szívüket a pályán. Természetesen számítunk lelkes szurkolóinkra, akik tizenkettedik játékosként segítenek nekünk, jó eredménnyel szeretnénk meghálálni biztatásukat.”

A DAC várható összeállítása: Penksa–Turňa, Majerník, Struhár, Szabó Ottó–Straka, Kristo–Ujlaky, Štepanovský, Brašeň–Jurčo.

A két csapat utóbbi öt dunaszerdahelyi találkozójából háromszor a Slovan (0:3, 2:3, 1:2), kétszer a DAC (2:1, 1:0) nyert. Egy éve az égszínkékek 2:1-re győztek (góllövők: Milinkovics, Fořt, ill. Gašparík), de az akkori sárga-kék együttesből csupán Ujlaky, Majerník, Kwin és Antunovics maradt hírmondónak.

A meccs nincs rizikósnak nyilvánítva, ám így is szigorú biztonsági intézkedések előzik meg a derbit. A vendégszektor a D1 szektorban lesz, a Slovan-drukkerek érkezésétől függően a Sport utca Bonbon szálloda felőli szakasza a Štefánik utca kereszteződésétől, ezen kívül a Štefánik utca Szent István térig húzódó szakasza. A hazai szurkolóknak négy beléptető kapu kerül megnyitásra, mégpedig három a stadion Sport utca felőli oldalán (3, 4 és 5-ös számú kapuk), egy pedig a stadion keleti oldalán a B szektor műfüves pálya felőli részén (6-os számú kapu). A stadiont két órával a mérkőzés előtt nyitják ki a nézők számára.

A meccset az egyik legjobb szlovák bírónak tartott Kráľovič vezeti, és a Digisport 1 élőben közvetíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?