A bajnoki címért versenyt futó Ferencváros és Videoton is az újonc ellen botlott a labdarúgó NB I 12. fordulójában. A Deb-recen legyőzte a Mezőköves-det, ezzel komoly veszélybe került Radványi Miklós állása.
Az FTC nem használta ki a Videoton botlását
A bajnoki címért versenyt futó Ferencváros és Videoton is az újonc ellen botlott a labdarúgó NB I 12. fordulójában. A Deb-recen legyőzte a Mezőköves-det, ezzel komoly veszélybe került Radványi Miklós állása. A DVTK négy vesztes meccs után nyert, nem is akár-hogyan.
Vidi: tízből semmi
A Balmazújváros kiesését sokan biztosra veszik, Horváth Ferenc csapata azonban általában látványos mérkőzéseket játszik, melyeket sorra egy góllal veszít el. Úgy tűnt, ez lesz a forgatókönyv a Videoton ellen is, de miután a fehérváriak megszerezték a vezetést, a hazaiaknak sikerült egyenlíteniük, sőt, a második félidőben akár meg is nyerhették volna a mérkőzést.
A találkozó után Marko Nikolics egy mondatba sűrítette össze, miért nem nyert a csapata: „Szögletekből, szabadrúgásokból mindig veszélyesek vagyunk, ezúttal viszont 10 beadásból egy sem volt jó...”
Megint a bíró...
A Ferencváros úgy lépett pályára Felcsúton a Puskás Akadémia ellen, hogy Bödéék tudták, amennyiben nyernek, úgy megelőzik a Videotont, és az élre állnak. A Fradi ennek megfelelően kezdte a mérkőzést, uralta a játékot és a ghánai Paintsil révén a vezetést is megszerezte. Pintér Attila csapata nem tudott fogást találni a zöld-fehéreken, ellentétben Bognár Tamás játékvezetővel, aki a hajrában befújt egy olyan 11-est a hazaiaknak, amit kevés helyen ítélnek meg. Thomas Doll nehezen tudta magát türtőztetni, fel is ültették a lelátóra. A Puskás értékesítette a büntetőt, így a Fradi nem tudta megelőzni a Videotont.
Érdekesség, hogy Bognár Tamás ugyan az egyik legmagasabban jegyzett magyar játékvezető, de a 10. fordulóban is végeredményt befolyásoló hibái voltak, akkor nem adott meg egy egyértelmű 11-est a Honvédnak, és nem állította ki Fiola Attilát, a Vidi válogatott védőjét. Az MLSZ azonban csak egy hétig „pihentette” a bírót, a Ferencváros szerencsétlenségére. Érdemes azonban megjegyezni, hogy az FTC az előző fordulóban egy erősen véleményes 11-essel nyert a Balmazújváros otthonában…
Az egyiknek sikerült...
A forduló előtt Radványi Miklós és Bódog Tamás is rendkívül nehéz helyzetben volt. Mindkét vezetőedző csapata jól kezdte ugyan a bajnokságot, de az elmúlt hetekben alaposan visszaesett a Mezőkövesd és a Diósgyőr formája is. Ezúttal is nehéz feladat várt mindkettőjükre, hiszen a Debrecent, illetve a Vasast kellett volna legyőzniük. A DVTK a szezon legjobb játékával egy ötöst rúgott a tavalyi bronzérmesnek, a kövesdiek viszont sima vereséget szenvedtek a kiváló formában lévő DVSC-től. A meccset követő sajtótájékoztatón Radványi sokat sejtető gondolatmenettel zárta mondandóját: „Az egészségem fontos dolog, leülök az elnök úrral megbeszélni a továbbiakat. Higgadtan, nyugodt fejjel kell eldönteni, hogyan tovább.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.