Az Európai Atlétikai Szövetség tanácsa továbbra sem támogatja az orosz és fehérorosz sportolók versenyzését

atlétika

Az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) legfőbb döntéshozó testülete, a tanács lausanne-i ülésén egyeztetett arról, hogy a jövő hónapban tartandó kongresszuson továbbra sem fogja támogatni, hogy az orosz és fehérorosz sportolók részt vegyenek a kontinentális viadalokon, amíg tart az ukrajnai háború.

Mivel az ukrajnai háború már több mint egy éve tart, ezért a tanács meg akarta mutatni, hogy nem ingott meg álláspontja az orosz és fehérorosz versenyzők, valamint tisztviselők kizárásával kapcsolatban

írta honlapján az EAA. A közlemény kiemelte azt is, hogy a háború pusztító hatással van Ukrajnára, annak sportinfrastruktúrájára és versenyzőire egyaránt.

A tanács abban is egyetértett, hogy szankcióit a két ország – Oroszország és Fehéroroszország – tagszövetségeivel szemben fenntartja.

Az EAA kijelentette, hogy ezek után is támogatja az Ukrán Atlétikai Szövetséget annak érdekében, hogy versenyzőik a tragikus helyzet ellenére is bizonyíthassanak és szerepelhessenek a viadalokon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?