"Az érdekel, mi miért történik a pályán"

Nem tervezte, hogy sportújságíró lesz, bloggerként kezdte. Közel két éve szerkeszti Focitipp mellékletünket, s azt jósolja, hogy német–belga döntő lesz. Hegedűs Henrikkel beszélgettünk.  Az Eb-meccsnapokon gyakran láthatunk az M4 képernyőjén szakértőként. Hogyan kerültél be a tévébe?  Sosem készültem sportújságírónak, angoltanár vagyok, hosszú ideig tanítottam. Amikor kezdett fejlődni a közösségi média, kitaláltuk, hogy írunk egy blogot, csak úgy kedvtelésből. Ez volt az NST, ami a blog.hu-n működött az Index alatt. Onnan kerültem be az Index sportrovatába. A 2010-es vb alatt voltam először az MTVA-nál, mert akkor kezdték a tévéknél is érezni, hogy a blogokkal, bloggerekkel lehetne valamit kezdeni. Ezután újságíróként átmentem a Nemzeti Sporthoz, ott volt a népsportos blogprojektünk, közben pedig az azóta már megszűnt SportKlub-nál voltam olasz meccseken vendég. Jelenleg az Origónál dolgozom. Emellett összesen 15 könyvben vettem részt vagy fordítóként, vagy szakmai lektorként, ami sokat segített a felkészültségben, és sok embert megismertem általa. Aztán az egész összeállt egy képpé, és lett belőle ez a tévés Ebszereplés.  Sok blogger ilyen sikertörténetről álmodozik, hogy elkezdi írni a blogot, amit felfedeznek, és aztán idővel már meg is élhet az ezzel kapcsolatos tevékenységből.  Nálam nem volt tudatos tervezés, de volt egy választóvonal az Indexnél, amikor már éreztem, hogy nem szeretnék elszakadni a sporttól. Akkor még nem ebből éltem, viszont akkor már annyira kevés más munkát vállaltam, hogy az elég sanyarú időszak volt. Ott volt egy olyan pillanat, amikor kimondottan törekedtem arra, hogy ebből éljek meg, szerettem volna, ha sikerül. De egyébként mindegy, mit csinálok, azt szeretném a lehető legjobban csinálni. Ha ezt mások is elismerik, és előrelép az ember szakmailag, az jó, de az a fontos, hogy az ember jól végezze a munkáját.  Honnan van ilyen jó szemed a focihoz? Sokszor olyan dolgokat szúrsz ki egy meccsen, amiről a volt játékosok sem beszélnek.  Bloggerként kezdtem, és ott rengeteg vicces és véleményposztot írtunk. Ezt sokáig élveztem, de aztán borzasztóan meguntam a saját véleményem, meg úgy általában a véleményalapú írásokat, és átestem a másik végletbe: zárjuk ki a véleményeket, legyenek számok, tények, objektivitás. Körülbelül hat éve írok meccselemzéseket, nagyon megszerettem azt a gondolkodásmódot, hogy vizsgáljuk meg ugyanazt a kérdést több oldalról, mert akkor jut az ember a legközelebb az igazsághoz. Ez a trend világszinten is megjelent, sok ilyen újságíró nőtte ki magát, például Jonathan Wilson vagy Michael Cox. Éveken keresztül szinte minden írásukat elolvastam, és próbáltam tanulni belőlük. Ezek a dolgok valahogy megmaradnak a fejemben, de sajnos arra nem emlékszem, mi történt tegnap. Ez a memória csak a focival kapcsolatban működik. Rengeteg időt töltöttem azzal, hogy úgy nézzek meccseket, hogy az a legkevésbé fontos, kinél van a labda. Van, hogy egy meccset akár sokszor egymás után is megnézek. Megállítom a felvételt, végignézem, ki hol van a pályán, mit csinál, miért csinálja. Egy adott meccsen a játéknak van valamilyen képe: az egyik csapatnak tizenöt helyzete van, a másiknak három. Az érdekel, hogy ez miért van így. Az összefüggéseket keresem.  Mennyi időt töltesz naponta meccsnézéssel?  A külvilág talán nem látja, hogy a mi munkánknál nincs kilenctől ötig tartó munkaidő. A sportesemények mind este vagy hétvégén vannak, mindegy is, mikor dolgozik az ember, mert ha le is jár a munkaidőd, nem írhatsz másnap olyan dolgokról, amiket nem láttál. Ma már szinte minden napra jut meccs, a bajnoki forduló péntektől hétfőig tart, hét közben pedig ott vannak a kupameccsek – egy héten öt-hat meccset minimum látok, de van, hogy a dupláját.  Az Eb-n a magyar válogatott mérkőzéseit is többször megnézted?  Minden magyar meccsről írtam elemzést – a belgák elleni nyolcaddöntő kivételével –, ezért mindegyiket megnéztem még egyszer. Például az egy érdekes kérdés, hogy kinek a hibája egy gól, és ki lehet-e mondani, hogy gólt csak úgy lehet szerezni, ha valaki hibázik. Az a legizgalmasabb, amikor az ember megérti – vagy legalábbis azt képzeli, hogy megérti – egy bizonyos edzőnek a gondolkodását, filozófiáját, és hogy ennek a szellemében mit miért csinál.  A magyar válogatott szereplését hogyan értékeled szakmailag?  Ez a csapat bőven kihozott magából mindent. Az elmúlt tíz-tizenöt évben sosem lehetett tudni, hogy mit fog játszani a magyar válogatott, ez most változott. A selejtezők során a görögországi meccsig összeállt a védekezés, s a görögök elleni mérkőzés volt az első, amikor Bernd Storck azt mondta, nagyon jó, hogy megtanultunk védekezni, most már meg kell tanulni egy kicsit focizni is, megtartani a labdát, felépített labdakihozatalokkal játszani, amelyben minimális a játékosok önálló döntése. Egyébként Thierry Henry sokat mesélt szakkommentátorként arról, hogy a Barcelonánál ez ugyanígy van: amíg a pálya háromnegyedéig, tehát a támadóharmadig eljutnak, addig alig hoznak önálló döntést a játékosok, megvan, hogy ki kinek passzol, milyen helyzetben hogyan reagálnak. Ez az edző feladata és felelőssége. Hogy mi történik a támadóharmadban, az már a játékosminőségről szól, hogy az egyéni képességek alapján be tudjáke fejezni az akciót, vagy nem. A magyar válogatott most kitalált egy rendszert, amelyben a játékosok erőssége elég jól érvényesül, anélkül, hogy felszínre kerülnének a gyengeségeik. A belgák elleni meccsen már irreális kockázatot vállaltunk, ezért ez megfordult, és a mi gyengeségeink kerültek túlsúlyba, például az, hogy nem lehet a félpályáig feltolt védelemmel játszani, mert abból a magyar válogatott perceken belül gólt fog kapni.  A válogatott szereplésének volt egy nagyon erős érzelmi vonzata is, az emberek együtt éltek a csapattal.  Én még ilyet nem nagyon éltem át. A foci alapvetően a katarzisról szól, ez a legfontosabb, és a meccsek után ezzel könnyű azonosulni, ünnepelni. De az igazán nagy dolog szerintem az, hogy egy-két nappal később ez hogyan csapódik le. Hogy bemész egy étterembe, kérsz egy uborkasalátát, és tejföllel, pirospaprikával kapod meg, mert most ez pirosfehérzöld. A mindennapokban is megjelent a focisiker, az emberek kicsit kedvesebbek egymással, és mindenki kicsit jobb ember lett erre az időre. Ezt máskor is meg lehetne tenni, mégsem tesszük meg, ám most a magyar válogatott és a stábja olyan erényeket mutatott meg, amelyekkel könnyű azonosulni. Nemcsak a győzelemmel azonosulnak az emberek, hanem azzal is, ami kellett hozzá: az alázattal, a szorgalommal, a küzdeni tudással. Ez pedig a legjobb dolog, ami az Eb kapcsán történt.  A szlovák válogatott a magyarokhoz hasonlóan a nyolcaddöntőben esett ki, de Szlovákiában nem nagyon mozgatta meg az embereket a torna. A szlovák csapat teljesítményét milyennek láttad?  A szlovák csapat is jó Eb-t zárt, a Wales elleni meccset kis szerencsével meg lehetett volna nyerni. Az oroszok ellen Hamšík gyönyörű gólt rúgott, szerintem az egész tornán jól játszott. Az Anglia elleni meccsen az volt a feladat, hogy hozzák le döntetlenre, és ezt nagyon jól megcsinálták. Minden meccsen volt egy-két extra teljesítmény, de a szlovák válogatottal is az a gond, hogy a védelem és a középpálya rendben van, de a középcsatár posztján tudna még erősödni a csapat. A nyolcaddöntőben pedig mind a szlovákok, mind a magyarok a létező legrosszabb ellenféllel játszottak. A szlovákok a németekkel, mi Belgiummal – ez egy teljesen más szint.  A torna egyik meglepetéscsapata Izland, amely már ott van a legjobb nyolc között.  Ha azt nézzük, hogy Izlandon 330 ezer ember lakik, és ebből merítve hozták össze ezt a csapatot, az tényleg csoda. Az izlandiak egyébként mindig ugyanazt játsszák, rájuk csak úgy lehet hatni, ha az ellenfél elkezd gólokat rúgni. Egyébként akkor sem játszanának mást, mert nem tudnak, ez van a fejükben, ez van a lábukban. Számukra ez a továbbjutás óriási siker, főleg azért, mert pont Anglia ellen érték el. Izlandon imádják az angol focit, az emberek 88%-ának van kedvenc angol csapata, egy ideig a West Hamnek izlandi tulajdonosa volt, akkor teljesen megőrült az ország. Imádják a brit focit, azt látják fő erényeknek, amiket ők is felvonultatnak: erősek, gyorsak, fegyelmezettek, keményen küzdenek. Sokan kritizálják az Eb-t, hogy a 24 csapat túl sok, de én ezzel nem értek egyet, és az elég jó válasz, hogy két olyan csapat is ott van a nyolc között, Wales és Izland, amely korábban soha nem járt Eb-n.  Szerinted ki lesz az Európabajnok?  Azt gondolom, belga–német döntő lesz, és szerintem a németek fognak nyerni.  A magyar szurkolók már a vbselejtezőkre gondolnak. Mit gondolsz, milyen esélyekkel vág neki a válogatott a sorozatnak?  Az Eb nagyon jó volt, de semmiképpen nem szabad hátradőlni. Ez csak a kezdet, már a vb-selejtezőkre valószínűleg át kell alakítani kicsit a csapatot. Valószínű, hogy Király Gábor visszavonul, és nem vagyok abban biztos, hogy Gera Zoltánt rá lehet, vagy rá kell beszélni a folytatásra. A csoport a lehetőségekhez képest nem rossz, nem a legerősebb ellenfeleket kaptuk az első és a második kalapból, a portugálokkal most játszottunk, Svájcot láttuk, nem vagyunk még azon a szinten, de tudunk ellenük jó meccset játszani. A többi csapatot – Feröer-szigetek, Lettország, Andorra – ha máshogy nem, ezekkel az 1:0-kkal meg kell verni. A vb-re sokkal nehezebb lesz kijutni, csak 13 európai csapat kerülhet ki, vagyis még a legrosszabb csoportmásodik is kiesik, és a másodikok játszanak pótselejtezőt. A realitás most az, hogy bravúrral kiharcoljunk egy pótselejtezős helyet, ez is nagy előrelépést jelentene.