AZ EDZŐK MONDTÁK

WLADIMĺR WEISS (Petržalka): „Az eredménnyel elégedetlen vagyok, a játék úgy-ahogy kielégített. Sucháneknál jobb futballisták is kihagytak már büntetőt, nem teszek neki szemrehányást. Ilyen a labdarúgás. A döntetlen igazságosnak mondható, tekintettel arra, hogy a tabella 7. helyezettje játszott a bajnok ellen.

WLADIMĺR WEISS (Petržalka): „Az eredménnyel elégedetlen vagyok, a játék úgy-ahogy kielégített. Sucháneknál jobb futballisták is kihagytak már büntetőt, nem teszek neki szemrehányást. Ilyen a labdarúgás. A döntetlen igazságosnak mondható, tekintettel arra, hogy a tabella 7. helyezettje játszott a bajnok ellen.”

FRANTIŠEK KOMŇACKÝ (Žilina): „A játék képe alapján elfogadhatónak tartom a döntetlent. Szünetig gyengén futballoztunk, később feljavult a csapat, de alig-alig jutott helyzetbe.”

PECZE KÁROLY (Inter): „Örülök, hogy folytattuk hazai sorozatunkat, s játékunkkal feledtettük a rózsahegyi fiaskót. Szünetig sok helyzetet hagytunk kihasználatlanul, később pontosabbak lettek az akciók és jöttek a gólok is.”

BOHUMIL ANDREJKO (az FC Košice másodedzője): „Csak nagy szerencsével úsztuk meg az első félidőt gól nélkül, ellenfelünk minden tekintetben jobb volt. Két védelmi hiba után kaptuk a gólokat, s hiába csökkentettük hátrányunkat, nem tudtunk pontot szerezni, az Inter megérdemelte az egygólos győzelmet.”

ANTON DRAGÚŇ (Trenčín): „Egyetlen vigasz számunkra, hogy egyenrangú ellenfelei voltunk a Slovannak, de a három pont elúszott. Voltak gólhelyzeteink, de ezeket nem tudtuk berúgni, az ellenfél viszont kihasználta a kínálkozó lehetőségeket, két úgynevezett sántikáló gólt rúgott. Védelmünk nagyon rossz napot fogott ki.”

DUŠAN RADOLSKÝ (Slovan): „Két dolognak örülök: a győzelemnek, és az első félidőben mutatott 25 percig mutatott játékunknak, amikor szépen futballoztunk, újabb gólokat rúghattunk volna. Szünet után taktikus játékkal tartottuk az előnyünket, s ellentámadásainkból gólokat is rúghattunk volna.”

JOZEF ADAMEC (Trnava): „Sikerült semlegesítenünk a hazaiak sok mozgásos játékát, nem hagytuk őket kibontakozni, s végeredményben ez döntött. Megpróbáltunk ellentámadásokból eredményesek lenni, de minden akciónk kudarcba fulladt. Amikor megfogyatkozott a csapatunk, már csak védekeztünk, de az ellenfél képtelen volt megszorítani bennünket.”

STANISLAV GRIGA (Dubnica): „Ideges mérkőzést játszottunk, sok labdát elveszítettünk, s mindez nem kis erőnkbe tellett, amíg javítottunk. Ezen a meccsen is megmutatkozott, hogy csapatunkból hiányzik egy konstruktív középpályás, aki időzített passzal dobta volna támadásba a csatárokat.” (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?