AZ EDZŐK MONDTÁK

MORTEN OLSEN, a dán válogatott szövetségi kapitánya: – Be kell ismernem, hogy szerencsével csíptünk el egy pontot, mert a szünet után nagy nyomás alatt állt a kapunk. A szenegáliak rengeteget futottak, szögleteik pedig életve-szélyesek voltak.

MORTEN OLSEN, a dán válogatott szövetségi kapitánya: – Be kell ismernem, hogy szerencsével csíptünk el egy pontot, mert a szünet után nagy nyomás alatt állt a kapunk. A szenegáliak rengeteget futottak, szögleteik pedig életve-szélyesek voltak.

BRUNO METSU, a szenegáli csapat szakvezetője: – A második félidőben végre megmutattuk, hogy mit tudunk. Sőt, ha az utolsó fordulóban Uruguay ellen még egy pontot szerzünk, akkor biztosan bent vagyunk a legjobb tizenhatban. Ez pedig nem kis teljesítmény ahhoz képest, hogy ez az első vb-nk.

WINFRIED SCHÄFER, a kameruni válogatott szövetségi kapitánya: – Az a legfontosabb, hogy a csapat 90 percen át keményen dolgozott. Most már a németek elleni találkozóra összpontosítunk. Ők az e-sélyesebbek, elsősorban nagyobb tapasztalatuk miatt, de tovább akarunk jutni, ez a célunk még akkor is, ha honfitársaim a riválisok.

NASSZER AL-DZSOHÁR, a szaúdi együttes kapitánya: – Csapatom megmutatta a szaúdi labdarúgási igazi arcát. Büszke vagyok játékosaimra. Mindent megteszünk azért, hogy az írek ellen szépen búcsúzzunk a világbajnokságtól.

ROGER LEMERRE, a francia válogatott mestere: – Le a kalappal a játékosok előtt. Egész Franciaország láthatta, hogy emberhátrányban is mindent elkövettünk a győzelemért. Még van esélyünk a továbbjutásra, ha két góllal legyőzzük Dániát. Kár, hogy ma sem tudtunk betalálni az ellenfél hálójába, a végelszámolásnál számítani fog a gólkülönbség. Uruguay hasonló helyzetben van, mint mi.

VICTOR PUA, az uruguayi válogatott edzője: – Az elején nem találtuk a ritmust, de így voltak ezzel a franciák is. El kell ismernem, nem látszott, hogy ellenfelünk sztárjai nélkül és emberhátrányban játszik. A második félidőben már jobb teljesítményt nyújtottunk, megérdemeltük volna a gólt. Nehéz meccs előtt állunk, de mindent megpróbálunk Szenegál ellen. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?