Pozsony.
Az alkotmánybíró-választásnál a Híd lehet majd a mérleg nyelve
Pozsony. Bugár Béla pártelnök szerint a Híd nem fogja támogatni azt a smeres javaslatot, amely alapján közvetlenül a parlament választaná az alkotmánybírókat.
Martin Glváč (Smer), a parlament alelnöke a napokban állt elő a legerősebb kormánypárt elképzelésével, amely a gyakorlatban azt jelentené, hogy teljesen kizárnák az államfőt az alkotmánybírók megválasztásának folyamatából. A még hatályos törvény alapján a parlament minden megüresedett alkotmánybírói posztra két jelöltet állít, a mindenkori államfő pedig közülük 12 évre nevez ki egyet. A Smer javaslata alapján automatikusan alkotmánybíróvá válna az a jelölt, akit a plénum legkevesebb 90 szavazattal megválaszt. „Ilyen alapvető módosítást nem lehet véghez vinni pár hónappal vagy héttel a szavazás előtt. Úgy tűnik, nálunk ennek a javaslatnak nincs esélye” – reagált a Híd elnöke. Elmondása szerint ez nem okozhat feszültséget a koalícióban. „A koalíciós szerződés alapján, ha valaki olyan javaslattal áll elő, mely nem szerepel a kormányprogramban, azzal az összes partnernek egyet kell értenie” – magyarázta Bugár.
Vitatott kormányprogram
A kormányprogram egyetlen általánosan megfogalmazott mondatába bármi beleférhet. Ez alapján ugyanis a koalíciós pártok kidolgozzák az Alkotmánybíróságról szóló alkotmánytörvény módosító javaslatát, átértékelik a bírók mandátumának időtartamát, a bírójelöltekkel szemben támasztott szakmai és erkölcsi elvárásokat, és tisztázzák az államfőnek a bírók kinevezésére vonatkozó jogköreit.
Ha a Smer át akarja vinni a javaslatát, akkor egy koalíciós pártot mindenképp meg kell győznie. Ha a Híd nem, illetve az SNS támogatná ebben, a két koalíciós partnernek 64 szavazata volna. A fasiszta Marian Kotleba ĽSNS 14 képviselőjével, és a Sme rodinából kivált Rastislav Holúbek, Peter Marček és Martina Šimkovičová hármas szavazatával is további 9 szavazatra volna szükség az alkotmányos többséghez, azaz a 90 képviselői szavazathoz. A függetlenek közül Alena Bašistová és Igor Janckulík voksolhat még a Smer mellett, ugyanakkor a Spolu hat parlamenti képviselője – ők egyébként még lapunk kérdésére sem foglaltak állást – is kevés a javaslat átviteléhez. Az OĽaNO hajlandó egyeztetni, de ismerni akarja a javaslat részleteit. Ők a 90 szavazattal történő választáshoz ragaszkodnak. A Smer a Híd nélkül csak nehezen tudja módosítani az alkotmánybírók megválasztását.
Minden marad a régiben?
Az igazságügyi tárca által kidolgozott változat 76 szavazattal választana alkotmánybírókat. Kidolgozását követően Gál Gábor (Híd) igazságügyi miniszter azt állította, a koalíciós partnerek nem tudtak megállapodni abban, hogy 90 szavazattal válasszák meg az alkotmánybíró-jelölteket, melyet több ellenzéki párt is kulcsfontosságúnak tart.
Gál arra is emlékeztetett, hogy ha a parlamenti pártok nem állapodnak meg az alkotmánytörvény módosításáról, melyre egyetlen hónapjuk maradt, nem lehet kizárni azt sem, hogy a hatályos szabályok alapján kell majd a plénumnak 18 alkotmánybíró-jelöltet állítania. A taláros testület 9 tagjának ugyanis februárban lejár a 12 éves mandátuma. (ie, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.