„Az a típus vagyok, aki soha nem adja fel”

Február végén a monterreyi torna után bekerült a Top 100-ba. Változott azóta valamiféleképpen az élete?

Többen megismernek, több médiaszereplésem van, a külföldi versenyeken is jobban felfigyelnek rám, és ez nagyon pozitív dolog. De nyilván van rossz oldala is: most már nagyobbak az elvárások velem kapcsolatban, s esetleg rám szállhatnak a rosszakarók.

Változtak-e a céljai?

Igen, mivel eredetileg az volt a célkitűzés, hogy év végére jutok el a Top 100-ba. Most, hogy ez hamarább sikerült, új célokat kellett kitűznöm. Év végére szeretnék bekerülni a Top 50-be, és szeretnék az olimpián is ott lenni.

Az év első hónapjaiban több mutatóban is a világ legjobb tíz játékosa között szerepelt – a megnyert adogatójátékok, a sikeres első szervából szerzett pontok, illetve a hárított bréklabdák tekintetében.

Ezek inkább csak érdekességek, de megmutatják, hogy mi a játékom erőssége: a szerva. Az adogatásom már felveszi a versenyt az élmezőnnyel, remélem, hogy a közeljövőben a játékom többi része is ilyen jó és eredményes lesz.

Mi a titka a szervájának?

Az adottságaim és a fizikumom sokat segít a jó szervában, ahogy az is, hogy jó technikát tanultam meg. De speciális edzésmódom nincsen.

Mi az, amiben még fejlődnie kellene?

Másfél éve dolgozom együtt Nagy Sándor sportpszichológussal, aki nagyon sokat segít nekem. A legnagyobb hibám a koncentrációképességem volt, nem tudtam folyamatosan a legmagasabb szinten tartani. Ez már rengeteget fejlődött, de nyilván még van min javítani. Az önbizalmamat is erősíteni kell. Inkább a mentális dolgok azok, amik fejlesztésre várnak, a tenisznél csak a szinten tartás a cél.

Juniorként nagy sikereket ért el, párosban megnyerte a Roland Garrost, Wimbledont és a US Opent, az AusOpenen döntős volt. Milyen volt az átmenet a juniorból a felnőtt mezőnybe?

Nagyon nehéz, tavaly kegyetlenül megszenvedtem ezzel. A tízezer dollár összdíjazású versenyeken ugyan jöttek a sikerek, de a huszonötezres mezőnybe újra bele kellett szokni, onnan pedig áttérni a WTA-versenyekre. Hozzá kellett szoknom, hogy tényleg a legjobb játékosokkal kell felvenni a versenyt. Tavaly nem volt sikeres évkezdetem, inkább párosban szerepeltem jól, akárcsak a junior évek vége felé, de nyáron végre egyesben is megindult a szekér: nyertem huszonötezres tornákat. Továbbléphettem nagyobb versenyekre, ezért kőkemény október-novemberem volt. Nehéz volt kilábalni a hullámvölgyből, de az, hogy sikerült, a mostani sikereimet is megalapozta.

A nagy áttörést két év eleji torna hozta meg: Bogotá és Monterrey. Előbbiben elődöntős volt, utóbbit megnyerte.

Bogotában nem várt sikert értem el, hiszen ott salakon játszottunk, s nekem nem az a kedvenc borításom. Viszont nagyon-nagyon jól játszottam, ott vertem meg életemben először Top 100-as játékost. Így önbizalommal telve mehettem Monterreybe, ahol pedig az segíthetett, hogy alacsonyabban fekszik Bogotánál, ezért én úgy mentem oda, hogy duzzadtam az erőtől és az energiától a magaslat után – az előző torna egyben jó edzőtábor is volt… Nekem már tavaly is Monterrey volt a kedvenc versenyem, pedig az első körben kikaptam a kvalifikációban, de a szervezés annyira családias volt, hogy nagyon jól éreztem magam. Most is végig drukkoltak nekem a helyiek.

Tavasszal azt nyilatkozta, valami megváltozott a fejében, lazábban, felszabadultabban teniszezik.

Az októberi-novemberi törés eléggé visszavetette az önbizalmamat, akkor háromszor egymás után kikaptam az első körben. Ez még sosem fordult velem elő, kétszer egymás után sem kaptam ki soha sehol első körben, még juniorként sem. Utána viszont rögtön megnyertem egy ötvenezres tornát. Az önbizalmam fokozatosan épült, és segített az előrelépésben. Ennek köszönhető, hogy kicsit levettem magamról a terhet.

Mennyire tartja reálisnak, hogy ott lehet az olimpián?

Talán ez most a legnagyobb célom. Már a teniszben is elég nagy dolognak számít az olimpia, mindenki ott akar lenni. Szerintem jók az esélyeim.

Az olimpia légköre nem lenne teljesen ismeretlen az ön számára, hiszen ifjúsági olimpián már szerepelt, egyéniben negyedik lett, párosban bronzérmes. Mit gondol erről a kezdeményezésről?

Nagyon jó ötletnek tartom, hiszen a szingapúri ifjúsági olimpián szereztem a két legjobb barátomat, egy úszót és egy pingpongost. Ezért várom a londoni játékokat is. Együtt lehetnénk a többi sportolóval, egymásért drukkolhatnánk a magyar sport kiválóságaival. Ez csak négyévente egyszer adatik meg, amúgy még a magyar férfi teniszezőkkel sem tudok együtt lenni, mert ritka, hogy a férfi és a női tornák egy helyen zajlanak.

Létezik barátság a teniszezők között?

Ez nemzetfüggő, vannak, akik csak a maguk belső köreiben barátkoznak, vannak, akik abszolút visszautasítanak, de én elég jó viszonyt ápolok a játékosok nagy részével, a nemzetközi és a magyar mezőnyben is. Arn Grétával nagyon jóban vagyok, együtt is párosoztunk egy-két versenyen, jól kijövök Jani Rékával, Marosi Katival, Szávay Ágival is, Czink Melindával is edzettünk már együtt néhányszor. Jóban vagyok mindenkivel, nincs közöttünk konfliktus.

Ön szerint mikor lehet Magyarországnak igazán ütőképes Fed-kupa-csapata?

Szerintem ez nem csak a játékosokon múlik. Én igyekszem mindig rendelkezésre állni, de a szövetségnek kell megegyezni a játékosokkal.

Hogyan látja a magyar tenisz jövőjét?

Utánpótlásszinten nagyon jó játékosaink vannak, de utána picit megáll a fejlődés, mind a férfi, mind a női vonalon. Nagyon nehéz úgy játszani, ha nincsenek meg a megfelelő körülmények, pályák, edzőpartnerek. Minden jobb magyar női teniszező külföldön edz, Arn Gréta, Czink Melinda, én is kint voltam Angliában két évet. Valószínűleg nekem is az segített, hogy nem itthon játszottam. Nagyon szomorú ilyet mondani, de hát így volt. Legalább egy olyan teniszcentrumot kellene létrehozni Magyarországon, ahol a legjobb játékosok a legjobb edzőkkel, kondiedzőkkel készülhetnének.

Kiskorától tudatosan készült rá, hogy profi teniszező lesz?

Nem, nyolcéves koromig egy darab teniszütőt sem fogtam a kezembe! Ugyan volt egy kép, hogy újszülöttként teniszütőn fekve vittek haza a kórházból, de ez csak azért jött létre, mert a családunk teniszes család volt. A nővérem nagyon jól teniszezett, apa edzette, de én nyolcéves koromig csak úsztam. Jó eredményeket értem el, de amikor reggel fél hatkor be kellett ugranom a hideg vízbe, azt már nem bírtam idegileg. Elkezdtem teniszezgetni, egy évig a két sportot együtt csináltam, s a teniszben annyit fejlődtem, hogy a magyar bajnokságon 3. lettem, kilenc és fél évesen. Utána kezdtem apával edzeni, jöttek sorra a sikerek. Minden korosztályban ott voltam a legjobbak között, tizenkét évesen Európa-bajnokságot nyertem, tizennégy évesen csapatban, tizenhat évesen ismét egyéniben lettem Európa-bajnok.

Soha nem is volt olyan krízise, amikor azt mondta, látni sem akarja a teniszütőt?

Dehogynem. Ha folyamatos munka van, de eredmény nincs, az elég nehéz az ember lelkének. Többször is úgy éreztem, leteszem az ütőt. Még tavaly is előfordult ez kétszer.

Van példaképe?

Gyementyjeva volt sokáig a példaképem, de ő tavalyelőtt visszavonult. Most már nem szeretnék új példaképet választani, furcsa lenne versenyen találkozni vele.

Kit tart a világ legjobb játékosának?

Ha Serena Williams nem sérült, és igazán koncentrál, még mindig a világ legjobbja.

Ki az, aki ellen a legszívesebben játszana a sztárjátékosok közül?

Nem tudok nevet mondani, de szeretnék egy Top 10-es játékossal játszani. És akár meg is verni…

Hosszabb távon hogyan képzeli a karrierjét? Mi a végső cél, a nagy álom?

Reálisan elérhetőnek tűnik, hogy a Top 20-ba, Top 15-be kerüljek, és egy Grand Slam-döntőben játsszak, mondjuk Wimbledonban.

Wimbledon a kedvenc Grand Slam-tornája?

Igen. Annak megvan az igazi jó kis teniszhangulata. Ráadásul a fű borítás nekem nagyon-nagyon kedvez, úgyhogy emiatt is szeretem.

Mi a legnagyobb mentális erőssége?

A küzdőképességem. Az a típus vagyok, aki nem adja fel soha, az ellenfél két meccslabdájánál sem.

Lelkileg melyik a megterhelőbb, ha az ellenfélnek van meccslabdája, vagy ha önnek?

Ez két különböző szituáció, mindkettő nagyon nehéz. Befejezni egy nagy meccset szerintem lelkileg nehezebb, vagyis Monterreyben a román Cirstea ellen nekem konkrétan nehezebb volt, mert tavaly ugyanígy elvesztettem egy mérkőzést, és még soha nem vertem meg ilyen magasan rangsorolt játékost. Koppenhágában Date-Krumm ellen viszont az első szettet húsz perc alatt elvesztettem 6:1-re. Ha nem lettek volna labdaszedők, csak én szedegettem volna a labdát, annyi nyerőt kaptam. Csak álltam és néztem. Nagyon nagy akarat és hit kellett, hogy onnan fel tudjak állni, de végül megnyertem a meccset.

Fiatal sportolóknál többször van rá példa, hogy az ígéretes indulás után fejben valami elromlik, és nem jönnek többé az eredmények. Hogyan lehet ezt elkerülni?

Nagyon fontos, hogy a sikerek érkeztével is megmaradjon a munka. Apa a munka szerelmese, és addig nem csinálunk semmi mást, amíg az aznapi munkát el nem végezzük. S azt sem szabad engedni, hogy a média nagyon magával ragadjon, vagy éppen nagyon lehúzzon.