Asamoah a rasszizmusról

Berlin. Gerald Asamoah, az első színes bőrű német válogatott labdarúgó szerint az utóbbi időben visszaszorult a rasszizmus a Bundesligában, ugyanakkor máshol még mindig túlságosan gyakran érik atrocitások a származása miatt. – Azelőtt a német bajnokság mérkőzésein is sok bekiabálásban volt részem, ez nagyon bántott.

Berlin. Gerald Asamoah, az első színes bőrű német válogatott labdarúgó szerint az utóbbi időben visszaszorult a rasszizmus a Bundesligában, ugyanakkor máshol még mindig túlságosan gyakran érik atrocitások a származása miatt. – Azelőtt a német bajnokság mérkőzésein is sok bekiabálásban volt részem, ez nagyon bántott. Azonban egyszer csak elfogadtak, emberi lénynek kezdtek tekinteni, s minden egy csapásra megváltozott – fogalmazott a Schalke 04 ghánai születésű, 24 éves támadója. – A helyzet máshol általában sokkal rosszabb. Példaként a Wisla Kraków elleni lengyelországi UEFA Kupa-mérkőzést említette, amelyen a hazai szurkolók rasszista bekiabálásokkal próbálták meg elbizonytalanítani. – Számomra teljesen érthetetlen, miért okoz egyeseknek boldogságot, hogy mindennek elmondanak. Ilyenkor egyébként azon gondolkodom, ezek az idióták hogyhogy nem fogják fel: én is ember vagyok. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?