Ártatlannak vallotta magát és szabadon bocsátását kérte a letartóztatott EP-képviselő

Eva Kaili

Ártatlannak vallotta magát a korrupciós ügyben és szabadon bocsátását kérte az előzetes letartóztatásból Eva Kaili, az Európai Parlament volt alelnöke az illetékes brüsszeli bíróság zárt ajtók mögött tartott csütörtöki meghallgatásán – tájékoztatták a sajtót ügyvédei a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap jelentése szerint.

A két ügyvéd, Andre Risopoulos és a Michalis Dimitrakopoulos közölte: védencük tagadja, hogy pénzt kapott Katartól azért cserébe, hogy befolyásolja az Európai Parlamentnek az Arab-(Perzsa-)öböl menti országgal kapcsolatos döntéseit.

Azt mondták: „nagyon erős jogi érveik vannak amellett, hogy szabadon engedjék” a korábbi EP-alelnököt, aki – fogalmazásuk szerint – aktívan hozzájárul a nyomozás sikeréhez.

Arról is tájékoztattak, hogy kérték a levezető bírót: Eva Kailit lássák el elektromos nyomkövetővel, majd engedjék szabadon, mivel nincs esély arra, hogy megszökjön, illetve nincs abban a helyzetben, hogy bizonyítékokat tudna megsemmisíteni. Esti közlés szerint azonban a bíróság elutasította a kérelmet, és meghosszabbította a gyanúsított fogva tartását: az EP leváltott szocialista alelnökének legalább még egy hónapig előzetes letartóztatásban kell maradnia.

Kailit, valamint három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupciós ügyben indított nyomozás részeként. A rendőrség közlése szerint csaknem 1,5 millió eurót foglaltak le a brüsszeli régióban az ügyben végrehajtott házkutatások során.

Eva Kaili őrizetbe vett élettársa, az olasz Francesco Giorgi egy belga szocialista EP-képviselő, Maria Arena asszisztenseként dolgozott. Giorgi a múlt héten tett vallomásában beismerte, hogy tagja volt egy olyan lobbiszervezetnek, amelyet Marokkó és Katar is arra használt, hogy beavatkozzon az Európai Parlament döntéseibe.

A vádlottak között van továbbá Nicolo Figa-Talamanca, a No Peace Without Justice nevű civil szervezet igazgatója, valamint egy volt olasz szocialista EP-képviselő, Pier Antonio Panzeri is, aki jelenleg a Fight Impunity nevű, brüsszeli székhelyű civil szervezet elnöke.

A vád ellenük: bűnszervezethez tartozás, pénzmosás és korrupció. Az Európai Ügyészség csütörtökön kérte a volt EP-alelnök mentelmi jogának felfüggesztését.

Kaili egy keddi rendőrségi kihallgatáson elmondta, tudott élettársa Panzerivel folytatott tevékenységéről és arról, hogy néha pénzzel teli bőröndöket tartottak a lakásán. Elismerte továbbá, hogy arra utasította apját: rejtse el az otthonában a későbbi házkutatások során megtalált készpénz nagy részét. A volt EP-alelnök apját két napig tartották őrizetben a rendőrségi kutatások után, majd szabadon engedték.

Eva Kaili csütörtöki meghallgatását a másik három gyanúsítottól elkülönítve tartották, ők december 14-én jelentek meg a belga bíróság előtt. Meghallgatásukat követően a bíróság mindhármuk fogva tartásának meghosszabbítása mellett döntött.

Kaili védői pénteken még fellebbezhetnek az őrizetben tartási határozat ellen. Ez esetben Kailinak két héten belül ismét a bírók elé kell állnia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?