Angol-magyar - Gera húzóember lehet, nem hallott a liverpooli érdeklődésről

London |

<p>Kétségtelenül a magyar válogatott legnagyobb visszatérője Gera Zoltán, a Fulham labdarúgója, aki közel egy év után kaphat lehetőséget újra a nemzeti csapatban.</p>

"Nagyon jó újra itt lenni, találkozni ismét a csapattársakkal, akik szívesen fogadtak" - nyilatkozta az MTI-nek a 31 éves támadó, aki tavaly a dánok elleni világbajnoki selejtező előtt mondta le ideiglenesen a szereplést, azt követően, hogy Erwin Koeman, akkori szövetségi kapitány még a cserék között sem számolt vele.
A válogatott új trénere, Egervári Sándor azonban már első sajtótájékoztatóján jelezte: kulcsszerepet szán a volt ferencvárosi kedvencnek.
"Úgy gondolom, az elmúlt öt-hat évben azért nagyjából ilyen szerepem volt a válogatottban, kivéve ezt az utolsó időszakot. Nem váratlan, amit a szövetségi kapitány kért tőlem, igaz, hogy egy évet nem játszottam a nemzeti csapatban. Az, hogy a kapitány bizalmat szavaz nekem, nagyon jó érzés" - mondta Gera, aki reagált azokra a sajtóhírekre is, miszerint többek között a Liverpool, valamint a Werder Bremen is érdeklődik iránta: elmondása szerint most hallott először a Sky Sports információiról.
A 63-szoros válogatott futballista nagyszerű teljesítményt nyújtott az elmúlt idényben: meghatározó figurája volt a Fulhamnek, amellyel egészen az Európa Liga döntőjéig menetelt. Most úgy tűnik, Gera megtartotta ezt a formát, ugyanis szombaton a Werder Bremen elleni felkészülési mérkőzésen mesterhármast szerzett.
"Szerencsére jól sikerült a felkészülés, minden rendben volt, nem voltak sérüléseim, nem kellett edzéseket kihagynom. Az utolsó meccsen ez a három gól pedig nagyszerű volt" - tette hozzá.
Adott esetben a szerdai találkozón összejöhet két Fulham-játékos nagy találkozása is, ugyanis a londoni csapat csatára, Bobby Zamora először kapott meghívott a háromoroszlános válogatottba:
"A Werder elleni edzőmeccs után már mondta, hogy szerdán akkor találkozunk a pályán, igaz, akkor még nem volt biztos, hogy benne lesz a keretben. Amikor aztán végleges lett, azonnal hívtam, és mondtam neki, hogy figyeljen oda, mert nem egy csapatban fogunk játszani, azaz nehogy véletlenül nekem passzoljon. Szeretünk együtt futballozni, jól megértjük magunkat a pályán, örülök a sikerének" - tette hozzá Gera.
A magyar válogatott klasszisa elmondta: korábban már kétszer is pályára lépett a szerdai összecsapásnak otthont adó Wembley Stadionban, de győzni még nem tudott benne, és reméli, ez a rossz sorozat megszakad. Hozzátette: a stadionban teljesen más a fű, mint bárhol máshol, így a labda kissé lassabb, ami adott esetben zavarhatja a futballistákat.
A magyar válogatott játékosai először hétfőn 17 órától tesztelhetik le a londoni "szentély" gyepszőnyegét, Egervári Sándor ugyanis ekkor tartja meg első edzését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?