Angliát is megcsalta

London. Állítólag elnézést kért Urs Meier, a Portugália–Anglia Eb-negyeddöntő svájci bírója az angolok svéd szakvezetőjétől, amiért nem adta meg Sol Campbell fejesgólját.

Amikor még mindenki mosolygott: Figo, Urs Meier és David Beckham a meccs előttReutersCampbell a sorsdöntő, csütörtök esti mérkőzésén, 1:1-es állásnál, a rendes játékidő utolsó percében fejelt Ricardo hálójába, Meier azonban a portugál kapus lökése címén nem adta meg a találatot. A hosszabbításban mindkét együttes egy-egy gólt lőtt, vagyis maradt a döntetlen, a büntetőpárbajt pedig a portugálok nyerték, elütve az angolokat a továbbjutástól.

A szombati The Sun forrásmegjelölés nélküli cikke szerint a drámai összecsapás után a játékvezető elnézést kért Sven-Göran Erikssontól, az angolok szövetségi kapitányától a gól meg nem adásáért. Eriksson a legnagyobb brit bulvárlap szerint ezt közölte is a játékosokkal.

Másnapi lisszaboni sajtóértekezletén a svéd szakvezető maga is beszámolt arról, hogy a meccs után váltott „néhány magánjellegű mondatot” Meierrel, de közölte, hogy a beszélgetés tartalma csak rá és a bíróra tartozik.

Urs Meier neve a vitatott döntés óta szitokszóvá vált brit sajtóban, amely – vérmérséklettől függően – „súlyos játékvezetői tévedésnek”, vagy „a hazaiak javára elkövetett csalásnak” minősíti az angol gól érvénytelenítését.

A Meier elleni brit sajtókampányra jellemző, hogy a szombati The Sun kiderítette még azt is: a játékvezető, aki Angliától a továbbjutást „csalta el”, még a feleségét is megcsalta. A lap szerint a bíró „dobta vonzó feleségét, Franziskát” egy női játékvezető kedvéért, akivel „egy alpesi szerelmi fészekben él”.

A The Sunnak maga a volt feleség mesélte el, hogy még nem váltak el, de férje afférja miatt „a házasságnak vége”. „Urs megcsalt engem, és most úgy tűnik, megcsalta Angliát is” – idézte a brit lap Meiernét.

A naponta 10-11 millió brit által olvasott bulvárlap a legjellemzőbb svájci termékek bojkottjára szólította fel olvasóit. A kerülendő árucikkek listáján szerepel egyebek mellett a kakukkos óra, az ementáli sajt, a Toblerone csokoládé, a Swatch óra, a svájci bicska és a svájci bankszámla. Hogy az olvasók biztosan felismerjék, melyik az az ementáli sajt, amelyiket nem szabad megvenni, a lap zárójelben odaírta, hogy „az, amelyikben az a sok lyuk van...”

Beckhamnek elege van, de marad

Lisszabon. David Beckham úgy véli, részben a magánéletében való vájkálások miatt játszott rossz formában az Eb-n. Beckham szerint Spanyolországban már elfogadhatatlan mértékben üldözik őt a lesifotósok: „Ahányszor elhagyom a házat, négy-öt tömött kocsi követ. Azt is figyelik, miként játszom a gyerekeimmel”. Beckham azt is megjegyezte: egy szó sem igaz azokból a történetekből, miszerint különféle hölgyekkel került volna intim kapcsolatba: „Nagyon durvák és sértőek ezek a cikkek, hiszen gyermekeim vannak.” Beckham a sok bosszúság ellenére úgy fogalmazott, nem kívánja elhagyni Madridot. Ezzel egy csapásra cáfolta azokat az értesüléseket, miszerint a Chelsea-be tartana. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?