Anelka: kékből pirosba?

Manchester. Kevin Keegan, a Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője csak 80 millió fontért engedné el Nicolas Anelkát, akit a városi rivális United kíván szerződ-tetni, de „csak” 20 millióért. Keegan úgy véli, hogy az ősi ellenfél a december 13-án sorra kerülő derbi előtt zavart kíván kelteni.

Manchester. Kevin Keegan, a Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője csak 80 millió fontért engedné el Nicolas Anelkát, akit a városi rivális United kíván szerződ-tetni, de „csak” 20 millióért. Keegan úgy véli, hogy az ősi ellenfél a december 13-án sorra kerülő derbi előtt zavart kíván kelteni. „Szó sem lehet arról, hogy negyedáron adjuk el Nicolast. Szerintem a következő napokban még számtalan ilyen történetet írnak majd a lapok, én is mondhatnám azt, hogy szerződtetjük Paul Scholest. Az is igaz, hogy ezt nehezen hinné el a közvélemény” – nyilatkozott a tréner. Kevin Keegan nyilatkozata némileg meglepő, mert az elmúlt hetekben nem volt felhőtlen a viszonya Anelkával, aki ráadásul lapértesülések szerint nagyon szívesen igazolna az Old Traffordra. Állítólag a Manchester United három héttel ezelőtt felvette a kapcsolatot a sztárral, aki szükség esetén maga kéri majd szerződésének felbontását a City vezetőitől. Alex Ferguson, az MU skót sikeredzője már a januári átigazolási időszakban meg akarja szerezni a francia támadót, erre biztosítottnak tűnik a pénzügyi háttér. A vezetők ugyanis a rendelkezésére bocsátják a Vodafone-nal hétfőn kötött, négy évre szóló új szerződésért járó 36 millió font egy részét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?