Ámulatba ejtő Amélie

Moszkva. Nem született meglepetés a Fed Kupa moszkvai döntőjében: a vasárnapi első mérkőzésen Amélie Mauresmo 61 perc alatt legyőzte az amerikai Meghann Shaughnessyt, így a francia női teniszválogatott az utolsó két találkozó eredményétől függetlenül, története során másodszor is elhódította a serleget.

Moszkva. Nem született meglepetés a Fed Kupa moszkvai döntőjében: a vasárnapi első mérkőzésen Amélie Mauresmo 61 perc alatt legyőzte az amerikai Meghann Shaughnessyt, így a francia női teniszválogatott az utolsó két találkozó eredményétől függetlenül, története során másodszor is elhódította a serleget. Szombaton az európai együttes 2:0-ás vezetéshez jutott, így várható volt, hogy élni tud a lehetőséggel.

Az első egyest ugyanis a világranglistán 4. Amélie Mauresmo játszotta az inkább párosban eredményes Lisa Raymonddal, s a francia 13-mal több labdamenetet nyert meg, vagyis nem igazán forgott veszélyben a sikere. Majd jött a szebb napokat is megélt, de még most is kiváló játékosnak számító Mary Pierce és Meghann Shaughnessy csatája. A világranglistán 33. francia és 17. amerikai rendkívül szoros mérkőzést játszott 2 óra 24 percen át, végül a találkozó során háromszor brékelő európai teniszező diadalmaskodott, s juttatta csapatát a kupagyőzelem kapujába. Ez a vártnál lényegesen könnyebben sikerült, mert a két csapat első számú egyéni versenyzőinek találkozóján (Mauresmo–Shaughnessy) a tengerentúli brékponthoz sem jutott, míg saját adogatását ötször elveszítette. A világranglista 4. helyén álló Mauresmo közel 90 százalékban megnyerte a szerváit követő labdameneteket.

A 47 éves Martina Navrátilová továbbra is őrzi veretlenségét a Fed Kupában, mivel a franciák elleni döntő zárásaként győzött Lisa Raymond oldalán párosban.

Fed Kupa, döntő: Franciaország– Egyesült Államok 4:1 – Loit, CohenAloro–Navratilova, Raymond 4:6, 0:6, Mauresmo–Shaughnessy 6:2, 6:1, Emilie Loit-Alexandra Stevenson 6:4, 6:2, Mauresmo-Raymond 6:4, 6:3 Pierce-Shaughnessy 6:3, 3:6, 8:6.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?