Almási László: Úgy érzem, gyorsan megy a beilleszkedés

Almási

A hétvégi fordulóban elkezdte a gólgyártást a horvát labdarúgó-bajnokságban szereplő Almási László, aki február elején az Ostravától igazolt Eszékre.

A kilencszeres szlovák válogatott Almási László az őszi szezonban nem számított alapembernek Ostraván, a tizenöt bajnoki mérkőzésen jobbára csereként állt be, és csak egy gólt szerzett, míg a kupában kétszer talált be. „A fő baj az, hogy kevés játéklehetőséget kapok” – mondta lapunknak pár nappal a klubváltása előtt.

Almási február elején a több játékperc reményében a horvát élvonalbeli Eszékre távozott kölcsönbe, a klubnak pedig opciós joga lesz őt a nyáron végleg megvásárolni. „Még csak két hete vagyok itt, ami rövid idő ahhoz, hogy mindent megítéljek, de egyelőre minden szuper – reagált újabb megkeresésünkre a támadó. – Új stadion, új pályák és remekül felszerelt edzőközpont van itt. Az edző is szimpatikus számomra. Nyilván mindenki tudja, hogy egy-két hétre azért szükségem van a beilleszkedésre, de úgy érzem, ez gyorsan megy. Az idő rövidsége miatt Eszéket még nem sikerült bejárnom, de egy százezres városról van szó, sok mindent lehet itt csinálni. A klubban minden körülmény adott a sikerességhez. Legutóbb elég simán, 3:0-ra győztünk, szóval bizakodó vagyok, hogy a folytatás is jó lesz.”

A 24 éves csatár az Istra elleni debütálásakor 90 percet töltött a pályán, míg vasárnap, a Gorica ellen a félidőben cserélték be, a 72. percben pedig beállította a 3:0-s végeredményt, amikor egy szöglet után remekül feltalálta magát az ellenfél tizenhatosában.

Almási tisztában van vele, hogy egy jó tavaszi forma az Eb-keretbe való bekerülését is eredményezheti. „Tudom, hogy van rá lehetőségem, de most elsősorban arra kell koncentrálnom, hogy rendszeresen játsszak, és akkor a gólok is jönni fognak. Az Európa-bajnokság még messze van, most az a lényeg, hogy egészséges legyek, sokat legyek a pályán, és akkor bármi lehet.”

Az NK Osijek jelenleg a negyedik helyen áll a bajnokságban és jelentős, 10 pontos lemaradása van a már dobogós Dinamo Zagrebbel szemben. „Nem beszéltünk róla, hogy a dobogó a kifejezett célunk. A negyedik hely is európai kupaszereplést ér, szóval az a legfontosabb, hogy azt megtartsuk” – mondta a támadó, aki legközelebb pénteken, a Lokomotiva Zagreb ellen bizonyíthat az NK Osijek csapatában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?