Albert Flórián szeptemberben az Új Szónak: Sosem gondolt arra, hogy elhagyja a Fradit

Miként emlékszik a pályafutása kezdetére?

Szülőfalumban, Hercegszántón kezdtem focizni. Tizenegy esztendős voltam, amikor a bátyám Budapesten katonáskodott, és barátja, Füles Józsi elvitt a Ferencváros toborzójára. Száger Misi bácsi felfigyelt rám, így kerültem a Fradihoz, amelyhez immár 59 éve hű maradtam. Így kezdődött a pályafutásom. Nagyon sokat köszönhetek első edzőimnek, akik istápoltak, és rendkívül türelmesek voltak velem. Utána végigjártam a szamárlétrát, a kölyökcsapat után az ifi következett, majd a fakót kihagyva 17 esztendősen a Diósgyőr ellen bemutatkozhattam az NB I-ben. Boldog voltam, hogy rögtön góllal háláltam meg Tátrai Sanyi bácsi edző bizalmát. Fél évvel később a válogatottban is debütáltam, amelyet még hetvennégy rajt követett.

Hogyan értékeli karrierjét?

Nincs okom panaszra, kiváló együttesben játszhattam, remek társaim voltak a válogatottban és a klubcsapatomban is. A Fradival négyszer nyertünk bajnokságot, valamint 1965-ben a Vásárvárosok Kupáját is elhódítottuk. Azt viszont sajnálom, hogy rangos világversenyen, vb-n, Eb-n vagy olimpián nem sikerült aranyérmet nyernem. Legalább egyszer összejöhetett volna... Be kellett érnem egy olimpiai és egy Eb-bronzzal. Sajnos, sérülések is kísérték a pályafutásomat, a legsúlyosabbat 1969-ben, a koppenhágai vb-selejtezőn szenvedtem el, s ez kerékbe törte a karrieremet. A közel egymázsás Engedahl kapus nem is a labdát figyelte – ami centikkel ment mellé –, hanem engem akart kicsinálni. Göröcs indítása után sajnos a levegőben volt a lábam, nem volt kitámasztva, s erre ugrott rá teljes súlyával. Tönkrement a térdem. Közel egy évet hagytam ki, de felépülésem után már nem nyertem vissza korábbi formámat. De ezzel együtt kell élni. Akkor az fájt a legjobban, hogy a csehszlovákok elleni sorsdöntő marseille-i meccsen nem játszhattam, és a válogatott először nem jutott ki a vb-re. Azóta már megszoktuk, hogy sorozatban nélkülünk rendezik a rangos viadalokat…

Melyik mérkőzésre gondol vissza a legszívesebben?

Valamennyi győztes meccsre örömmel emlékszem. Akkoriban fantasztikus hangulatuk volt még az NB I-es találkozóknak is, hiszen egy kettős rangadóra 80 ezren váltottak jegyet. A válogatott összecsapásai majdnem mindig telt ház előtt zajlottak, ami több mint 90 000 nézőt jelentett.

Ma az említett nézőszámnak a töredéke látja az egész fordulót…

Ennek is biztosan megvan az oka. A szurkolót nem lehet becsapni.

A szakemberek szerint a brazilok elleni, 3:1-re megnyert 1966-os vb-mérkőzésen nyújtotta élete legjobb teljesítményét.

A foci csapatjáték, a brazilok ellen mindenki fantasztikusan játszott, és megérdemelten győztük le a címvédő labdazsonglőröket. Egyébként a portugáloktól elszenvedett vereség után ez volt ez utolsó sanszunk a továbbjutásra. Azt hiszem, a brazilok ráfáztak arra, hogy lebecsültek bennünket. Nem tértek magukhoz a sokktól, mert már a csoportmeccsek után búcsúra kényszerültek. Persze mi ezt egyáltalán nem bántuk.

A negyeddöntőben viszont a szovjetek megálljt parancsoltak.

Ilyen a foci. Hiába voltunk végig jobbak, mi húztuk a rövidebbet. Akkor még nem tudtam, hogy ez volt az utolsó világbajnokságom.

Az 1962-es vagy az 1966-os magyar válogatottnak volt nagyobb esélye világbajnoki döntőbe jutnia?

Egyértelműen az előbbinek. Baróti Lajos szövetségi kapitány a rutinos – Grosics, Mátrai, Sándor – és a fiatal – Mészöly, Solymosi, Göröcs – játékosokból kiváló csapatot hozott össze a chilei vb-re. Meggyőződésem, hogy ha a szovjet Latisev játékvezető a csehszlovákokkal vívott negyeddöntőben csak valamivel objektívebben bíráskodik, akkor eljutottunk volna a döntőig. De ez már történelem. Négy évvel később Angliában erősebb volt a mezőny, a házigazdák mellett a németeknek és a portugáloknak is kiváló együttese volt.

Súlyos sérülése után visszatért a válogatottba, s tagja volt az 1972-es Eb-n negyedik helyezett csapatnak. Mi hiányzott az éremhez?

Az elődöntőben ismét a szovjetek fogtak ki rajtunk. Ha Zámbó Sanyi belövi a tizenegyest, akkor valószínűleg mi játszunk a fináléban. Azt viszont elismerem, hogy a döntőben nem sok sanszunk lett volna a Beckenbauerrel, Müllerrel, Maierrel és Breitnerrel felálló németek ellen. A peches vereség után végül a házigazda belgák elleni bronzmeccset is elvesztettük. Ez volt az utolsó rangos viadal, amelyen szóhoz jutottam, a térdem nem bírta a terhelést, két évvel később szögre akasztottam a futballcsukát.

A magyar csapatok közül csak a Fradi nyert nemzetközi kupát. Milyen emlékei vannak a Vásárvárosok Kupája (az UEFA-kupa elődje – a szerző megj.) 1965-ös döntőjéről?

Nagy szenzáció volt a sikerünk, hiszen az MLSZ nyomására klubvezetőink a közelgő New York-i torna miatt beleegyeztek abba, hogy egymeccses legyen a finálé. Ezek után a sztárokkal teletűzdelt Juventus otthonában vajmi kevés esélyt adtak nekünk. De rácáfoltunk a papírformára, s Fenyvesi Máté góljával 1:0-ra nyertünk. Nagyon jó érzés volt, hogy a meccs után az olasz szurkolók felállva tapsoltak meg bennünket. Szerdán volt VVK-döntő, vasárnap pedig az olasz válogatottal játszottunk Budapesten, 2:1-re győztünk, így négy nap alatt kétszer nyertünk a taljánok ellen.

Mennyi prémiumot kaptak a VVK-sikerért?

Nem emlékszem a konkrét összegre, de akkoriban egészen más szelek fújtak, mint most. Néhányszáz forinttól viszont biztosan nem kaptunk többet. Amikor ezt elmeséltem a mai játékosoknak, azt felelték: akkor más volt a forint árfolyama. Igen, de nem ennyire…

Titkon számított rá, hogy önnek ítélik az év legjobb európai futballistájának járó Aranylabdát?

Életem egyik legkellemesebb meglepetése ért 1967 decemberében. Tizenkettedikén megszületett a fiam, Flóri, szenteste pedig megtudtam, hogy enyém az Aranylabda. Akkoriban az MTI sportosztályán dolgoztam, Boskovics Jenő kollégám hívott fel, a feleségem vette fel a kagylót, s Jenő azt mondta, hogy köszönti Európa legjobb futballistájának a feleségét. Majdnem kiesett a nejem kezéből a telefon. Az Aranylabda egy olyan labda, amit pályafutásom során egyetlen védő sem tudott elvenni tőlem. Igaz, ezt volt a legnehezebb megszerezni is. A díjat a France Football főszerkesztője adta át a Gundel Étteremben. Eredetileg úgy volt, hogy a Népstadionban a szovjetek elleni Európa-bajnoki selejtező előtt kapom meg, de mivel sérült voltam, csak az összecsapás utáni banketten vehettem át.

Fénykorában mesés ajánlatokat kapott. Sosem gondolt arra, hogy elhagyja a Ferencvárost?

Nem. Azzal tisztában voltam, hogy klubom és az MLSZ hivatalos úton nem enged külföldre, így nem is vettem komolyan a kérőket. Meg sem fordult a fejemben a disszidálás gondolata – pedig lett volna bőven alkalom –, engem úgy neveltek, hogy együtt sír és nevet a család.

Sok neves edző irányította, kikre gondol vissza a legszívesebben?

A kezdeteknél sokat segített Száger Mihály, de sokat köszönhetek Tátrai Sándornak, Hoffer Józsefnek, Kapocsi Sándornak és a felejthetetlen Lakat Károlynak. A nemzeti csapatnál Baróti Lajos és Illovszky Rudolf kiváló munkát végzett.

Ki a legjobb barátja?

Egykori csapattársaimmal, Rákosi Gyuszival és Szűcs Lajossal ma is nagyon jóban vagyunk. A válogatottban Göröcs Titivel, Mészöly Kálmánnal és a megboldogult Farkas Jancsival értettem meg magam a legjobban.

Miért csak rövid ideig edzősködött?

Pályafutásom befejezése után hiányzott a zöld gyep, ezért elvégeztem az edzőképzőt. A Fradi ifjúsági csapatánál tevékenykedtem, Bánki Dodó korosztályát irányítottam. Mivel mindig is játékospárti voltam, gyorsan rájöttem, hogy egyszerűen nem a kispadra születtem. Később én lettem a klub első technikai vezetője, majd a szakosztályban és az elnökségben vállaltam tisztségeket. Az utóbbi néhány évben tanácsadóként segítem szeretett klubomat.

Minek köszönheti, hogy ilyen parádés karriert futott be?

Tisztesség, becsület és szorgalom nélkül nem boldogultam volna.

Kevés embernek adatik meg, hogy életében stadiont neveznek el róla. Milyen érzés belépni a létesítménybe?

Nagyon megható. Hihetetlen kitüntetésnek tartom, amely nagy örömet szerzett. Ilyenkor rádöbben az ember, hogy volt értelme annak, amit csinált.

Hogy él ma a Császár?

Hétköznaponként reggel tíztől délutánig itt vagyok a stadionban, a Fradi-pálya a második otthonom.

Mit szól a jelenlegi magyar válogatotthoz?

No comment.