Alakul a negyeddöntő

A második csoportkör negyedik fordulójának keddi mérkőzéseivel áthuppant a kupatorna a második félidejébe. Még két forduló van hátra, már körvonalazódik a nyolcak elitmezőnye.

Frederic Da Rocha (felvételünkön) góljával ugyan a Nantes szerzett vezetést Manchesterben, ám aztán a nagy esélyes United rákapcsolt és 5:1-re kiütötte a francia együttestTASR/EPA-felvételEgyedül a francia kikötőváros, Nantes csapatának a hajója úszott el. Ahogy az várható volt, simán kikapott Manchesterben. Nem akadt olyan szerencséje, mint egy héttel korábban hazai pályán, ahol az angolok akár négy-öt góllal is nyerhettek volna, de a gall kapus Landrea- mindent védett. Kedden aztán a korábbi BL-meccsektől eltérően két csatárral – Solskjaer, Van Nistelrooy – felálló Vörös Ördögök gond nélkül nyerték a színvonalas meccset.

Portugál csapatnak 12 évvel ezelőtt sikerült utoljára pontot szereznie a müncheni Olimpiai-stadionban, a BEK-sorozatban a Porto ikszezett a Bayernnal. Tegnapelőtt a Boavista próbálkozott. Hiába, ellenfelük huszonnyolcadik kupameccsén is veretlen maradt. Nem volt azonban ilyen egyértelmű a dolog. Elinte ugyanis a Boavista nekirontott a bajoroknak, akiknek egyszerűen nem jutott terület a gyepen, és örülhettek annak, hogy megúszták szárazon. Aztán elkezdett futballozni a hazai gárda, helyzeteket teremtett, de a második félidőben szerencséje volt: Goulart a kapufát találta el. Nem úgy Santa Cruz, aki a hajrában rettentő fontos gólt lőtt, s ezzel a címvédő már-már az egyenes kieséses szakaszban érezheti magát, míg a Boavista a két mamutklub mögött fényévekre került a negyeddöntőtől.

Az AS Roma elleni találkozó előtt a barcelonaiak Rivaldo játékáért fohászkodtak, aki térdproblémákkal bajlódott; az utolsó pillanatban mégiscsak bekerült a csapatba, mert azt tartják róla, bármikor meg tudja fordítani a mérkőzést, ugyanakkor keményen küzd minden labdáért. Nos, a brazil küzdött, célozgatta a kaput, de csapata simán kikapott. Élményszámba ment az olaszok második gólja: a cserejátékos Montella egy testcsellel elküldte ellenfelét, majd 12 méterről jobb belsővel gyönyörűen csavart el a nyújtózkodó Reina mellett. A két edző mondta – Fabio Capello (Roma): „Túl óvatosan kezdtünk, és mivel a Barca sem erőltette a támadásokat, unalmas első félidőt játszottunk. A szünetben azt kértem a játékosaimtól, keményebben támadják le az ellenfelet, ne féljenek az ütközésektől, a párharcoktól.” Carles Rexach (Barcelona): „Nem tudtuk feltartóztatni az olaszokat, akik a második 45 percben lerohantak bennünket. Nem sikerült megtartanunk a labdát, ezért az irányítást is kénytelenek voltunk átengedni a hazaiaknak. Erősségünk a támadójáték, sajnos, ezúttal védekezésre kényszerültünk, ami nem kedvezett nekünk.”

Tartja három éves hazai kupaveretlenségét a Galatasaray, de a keddi 1:1-nek nem nagyon örül, nyerni akart, akárcsak liverpooli ellenfele. Az összecsapáson felváltva támadtak a csapatok, nagy volt az iram, a gól utáni vágy, akadt is két találat, a győzelemre azonban tovább kell várniuk.

A KEDDI EREDMÉNYEK – A-CSOPORT: Bayern München–Boavista Porto 1:0 (0:0) góllövő: Cruz (81). Játékvezető: Hauge (norvég), 24 ezer néző.

Manchester United–FC Nantes 5:1 (3:1), g.: Beckham (18.), Solskjaer (31. és 80.), Silvestre (38.), Van Nistelrooy (64.), ill. Da Rocha (17.). Játékvezető: Gonzalez (spanyol), 66 490 néző.

1. Manchester Utd. 4 2 2 0 10:3 8

2. Bayern 4 2 2 0 3:1 8

3. Boavista 4 1 1 2 1:4 4

4. FC Nantes 4 0 1 3 1:8 1

A következő forduló párosítása (március 13.): Manchester United–Bayern, Nantes–Boavista.B-CSOPORT: Galatasaray Istanbul–FC Liverpool 1:1 (0:0), g.: Niculesc- (71.), ill. Heskey (79.). Játékvezető: Meier (svájci), 22 ezer néző.

AS Roma–FC Barcelona 3:0 (0:0), g.: Emerson (61.), Montella (74.), Tomassi (90.). Játékvezető: Milton (dán), 70 ezer néző.

1. AS Roma 4 1 3 0 5:2 6

2. FC Barcelona 4 1 2 1 6:7 5

3. Galatasaray 4 0 4 0 4:4 4

4. FC Liverpool 4 0 3 1 2:4 3

A következő forduló párosítása (március 13.): Barcelona–Liverpool, AS Roma–Galatasaray. (T.V.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?