Bronzérmes évek után tavasszal negyedikként zárt a női I. ligában a nagymagyari női tekecsapat.
Akiket elkerül a profizmus
Január 11-én a nagymagyariak a hagyományos négycsapatos Pannon Régió Kupán indulnak, ezúttal Ausztriában, egyszer otthonukban a Csornával is megmérkőznek, és február elsején már Pöstyénbe visz az útjuk, az első tavaszi bajnokira. Ősszel hazai környezetben legyőz-ték a fürdővárosiakat, most sem szeretnének üres kézzel távozni. „Verhető csapatok jönnek tavasszal hozzánk, így egy-két idegenbeli pontszerzéssel megőrizhetjük a középmezőnyben elfoglalt helyünket” – vázolja esélyeiket Varga Csaba. Elárulja, hogy jövőjük a helyi és környékbeli kisvállalkozók adakozó kedvén múlik. Ebből léteznek, ameddig tudnak. „Az I. ligában ahol van pénz, ott van erős csapat is. Ennek megfelelően ketté szakadhat a mezőny. Podbrezovában tavaly nem volt elég az erősítés, idén újabb tekézőket igazoltak. Sučanyban, akárcsak a pozsonyi Spoje együttesében is biztos az anyagi háttér, így várhatóan hármuk közt dől el a bajnoki cím sorsa. Ebbe esetleg még a Veľký Šariš szólhat bele. Mi a pöstyéniekkel és az iglóiakkal lehetünk versenyben az 5–7. helyért. Idén csak erre futja.”
Nem csak a nők tekéznek Nagymagyaron. Ősszel sok örömet szerzett a II. liga nyugati csoportjában a férfi csapat, amely vezeti a bajnokságot, és könnyen feljuthat az I. ligába. „A legmagasabb osztályt jelentő Extraliga kapuja azonban végérvényesen bezárult előttünk. Ott ugyanis már javában dívik a profizmus, amely minket nagy ívben elkerül” – tette hozzá kissé szomorúan a klubvezető. Az utánpótlásról annyit mond, hogy a 13-14 évesek vegyes csapata a kerületi bajnokságban gyűjti a tapasztalatokat, s a diákok egyéniben 2002-ben érmeket is szereztek a korosztályos szlovák bajnokságon. Neveket nem árul el, csak annyit mond a lányokról, hogy „tehetségesek, igyekeznek, kitartóak”. Bennük érlelődik a nagymagyari női teke jövője.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.