Birmingham. Az angol Premier League-ben szereplő Birmingham City futballklub tegnap ajánlatott tett a Slovannak, hogy milyen feltételek mellett hajlandó leigazolni Róbert Vitteket, az égszínkékek csatárát.
Ajánlatot is tett...
Birmingham. Az angol Premier League-ben szereplő Birmingham City futballklub tegnap ajánlatott tett a Slovannak, hogy milyen feltételek mellett hajlandó leigazolni Róbert Vitteket, az égszínkékek csatárát. Roman Dubeň, a pozsonyi egyesület igazgatója megerősítette az információt, amelynek lényege: az angol bajnokság 15. helyén álló együttes érdeklődik Vittek iránt. Szerződéskötésre azonban egyelőre nem került sor. „Először elő kell terjesztenem a Slovan igazgatótanácsának az angolok átigazolási feltételeit, és ha klubunk vezetősége rábólint, akkor a jövő héten újabb tárgyalásokat kezdhetünk a szigetországiakkal”– mondta Roman Dubeň, aki hangsúlyozta: soha nem állította, hogy azért ment Vitekkel Angliába, hogy rögtön nyélbe üssék a vásárt. Az angolok által ajánlott vételdíj összegéről nem akart beszélni Az igazgató állítólag ma este érkezik haza. Hogy Vitekkel vagy nélküle, nem tudni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.