AG Sport Liga: bakai ezüstös öröm

patasi

A hétvégén a 30. fordulóval lezárult a dunaszerdahelyi területi futballbajnokság VI. ligájának 2021/2022-es idénye.

A csallóközcsütörtökiek már hetekkel ezelőtt bebiztosították bajnoki címüket, teljesen megérdemelten. Az egész szezon során végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, és impozáns mérleggel fejezték be a bajnokságot: 15 pontos előnnyel végeztek az élen, mindössze kétszer szenvedtek vereséget, valamennyi hazai meccsüket megnyerték, 121 gólt lőttek, és mindössze 29-et kaptak. Ilyen játékkal egyáltalán nem kell félniük a magasabb osztályba lépéstől.

Királyfiakarcsai esélyek

Viszont mögöttük az utolsó körig folytatódott az ádáz versenyfutás a további dobogós helyezésekért. A királyfiakarcsaiaknak már csak matematikai esélyük volt a hétvégi forduló előtt, de nem bíztak semmit a véletlenre, a szomszédvár egyházgelleiek ellen nagyarányú győzelmet arattak (5:0) szombaton. Viszont aki látta a mérkőzést, az elmondhatja, hogy kissé túlzó ez a különbség.

A mérkőzés első harmada kiegyenlített játékot hozott, akadt helyzet itt is, ott is, de azok kimaradtak. Aztán fél óra elteltével a hazaiak átvették az irányítást, harcosabban, keményebben kezdtek el játszani, ami két gólt is eredményezett. Mindkét találat hosszú indítás után született, a csatárok pontosan érkeztek és fejezték be az akciókat: előbb egy léc alá vágott labdával, majd egy okos perdítéssel.

A második félidő elejére nagyot fordult a játék képe. Az egyházgelleiek tetszetősen futballoztak, volt három ordító helyzetük, de még egy méterről sem tudtak betalálni, sőt egy sakk-mattig kijátszott akció végén is mellélőtték a kihagyhatatlant. Ez a periódus hazai oldalon a védekezésről szólt.

Viszont úgy tűnt, a vendégek erejét felőrölte az állandó támadásépítés. Kezdtek fáradni, és ezt a hazai csapat okosan kihasználta, 10 perc leforgása alatt újabb három találatot vittek be: előbb egy versenyfutás végén fejeztek be egy akciót, majd 11-est végezhettek el, végül egy távoli lövéssel zárták le a gólgyártást. Ez a győzelem azonban csak arra volt elég, hogy pontszámban felérjenek a dobogóra, ám a riválisok másnapi meccseire még várniuk kellett.

Ám azt már így is elmondhatták magukról, hogy egy sikeres szezon van mögöttük. Végig jól teljesítettek, viszont talán a legrosszabbkor fáradtak el, és a sérülések is nehezítették a menetelés utolsó szakaszát. Végül az ötödik helyen végeztek, mindössze 1 ponttal lemaradva a 3. és 4. helyezettől, sőt, az ezüstérmes alakulat is mindössze 3 ponttal gyűjtött többet.

Patasi, a hős

Az utolsó forduló legjobban várt mérkőzésére vasárnap délelőtt került sor, a szentmihályfaiak a bakaiakat fogadták. A képlet egyszerű volt: ha a vendégek pontot rabolnak, biztos ezüstérmesek, és a hazaiak lecsúsznak még a dobogóról is. Szentmihályfai győzelem esetén teljesen fordítva történik minden. Ez a focicsemege rengeteg nézőt csalt ki a pályára, és nemcsak a két érintett klub szimpatizánsai érkeztek szép számmal, hanem más települések futballszeretői is.

A mérkőzés egyperces gyászszünettel kezdődött, a 85 éves korában elhunyt Czanik Zoltán, a patonyréti és a mihályfai foci legendája tiszteletére. A hazaiak dolgát nehezítette, hogy több alapemberük is hiányzott, köztük Medgyes József csapatkapitány, a védelem oszlopa.

Az első félidő hatalmas iramot hozott, de a kitűnően megszervezett csapatok nem találtak fogást egymáson, teljesen kiegyenlített volt a játék. Akadt ugyan pár helyzet és kapáslövés, de ezeket a kapusok vagy a védők hatástalanították, így gól nélküli döntetlennel fordultak a csapatok.

A második játékrész első percétől érződött, hogy a hazaiak dűlőre akarják vinni a dolgot. Hatalmas iramot diktáltak, teljesen beszorították a vendégeket. De ismét bebizonyosodott a régi mondás: „A csapatépítés ott kezdődik, hogy végy egy jó kapust…” Nos, a bakaiak fiatal hálóőre, Patasi Bence fantasztikus teljesítménnyel tartotta az ezüstöt érő egy pontot csapatának. Előbb két életveszélyes szabadrúgást hatástalanított (a másodiknál a bal felsőből tornázta ki a labdát hihetetlen mozdulattal), majd szinte földöntúli jelenetnek lehettek tanúi a nézők: két hazai játékos egyedül vezette a kapusra a labdát, még egy passzot is megengedtek maguknak a 16-oson belül, de a fiatal kapus ezt a ziccert is hárította. Bátyja, aki a csapat edzője, mosolyogva megjegyezte: „Ezért fizetjük…”.

De ez a nyugalom csak látszólagos volt, hiszen a hazai rohamok folytatódtak. Láthattunk még két újabb Patasi-védést, majd a hajrában a teljesen kinyíló hazaiak mellett a vendégeknek is akadt ajtó-ablak helyzetük, viszont ezek is kimaradtak, így gól nélküli döntetlennel ért véget a mérkőzés, ami az egyik oldalon örömmámort, a másikon szomorúságot okozott. A semleges nézők viszont konstatálták, hogy bár nem született gól, ritka nagy focicsemegében volt részük.

Izgalmas szezon volt

Eközben a balonyiak odahaza sima győzelmet arattak a kisudvarnokiak ellen (8:1), így nevető harmadikként felértek a dobogóra: 1. Csallóközcsütörtök 78 pont, 2. Baka 63 pont, 3. Balony 61 pont.

Összességében egy rendkívül izgalmas szezon volt a 2021/22-es. Rengeteg remek mérkőzés, színvonalas játék jellemezte a bajnokságot. A gólkirályi címet a csallóközcsütörtöki Martin Dužek szerezte meg 29 találattal, míg a második helyen Világi Máté, a bakaiak gólfelelőse végzett 24 góllal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?