Adrián Guľa és Kalmár Zsolt is kritikusan nyilatkozott az elvesztett rangadó után

Kalmár.DAC-Slovan

A labdarúgó Fortuna Liga felsőházi rájátszásának 8. fordulójában a DAC hazai pályán 3:2-re kikapott a Slovan csapatától, így két körrel a vége előtt a sárga-kékek hátránya 5 pontra nőtt a címvédő mögött.

A dunaszerdahelyiek nem tudtak nyerni az ellenszélben, így a Slovan előnye öt pontra nőtt a tabella élén. A dunaszerdahelyiek már csak akkor lehetnek bajnokok, ha az égszínkékek mindkét mérkőzésüket elvesztik, miközben a sárga-kékek két győzelemmel zárják a bajnokságot.

A lefújás után Kalmár Zsolt nehezen találta a szavakat, elmondása szerint nem akart olyat mondani, ami miatt akár eltiltást is kaphatott volna. „Nehéz mit mondani, főleg úgy, hogy mindent megtett a csapat. Úgy néz ki, nemcsak tizenegy ember ellen, hanem sokak ellen kell küzdenünk – kezdte a magyar válogatott középpályás, akinél rákérdeztünk, hogy sportemberként mit gondol ifj. Vladimír Weiss gólöröméről. – Ez egy jó kérdés... Nem mondok erre semmit. Ezt csinálta. A meccs után vagyunk, higgadtabb vagyok. Nem szeretnék konfliktusokat. Ő ilyen ember, ilyen habitusú, de tudjuk, hogy milyenek ők” – válaszolta Kalmár aki többször is kiemelte a szurkolók támogatását.

Adrián Guľa már jóval kritikusabban fogalmazott a sajtótájékoztatón. „A fociban az egyik legnagyobb dolog, a legnagyobb elismerés, amikor egy vesztes rangadó után a stadion megtapsolja a csapatot. Ez ma itt megtörtént. Remek mérkőzést láthattunk, ahol a csapatom végig küzdött. Az, hogy egy ilyen meccs után a bíróról kell beszélnünk, szégyen. Tudom, hogy ez megtörténik a legmagasabb szinten, a Bajnokok Ligájában is, de nézzék vissza azt a jelenetet. Amikor a VAR jelez, valaki visszanézi és azt mondja, hogy nem, az egyszerűen gyalázatos. Dohál játékvezetővel precedenst teremtettek, talán az Alcatrazba zárták szegényt, és most egy kitűnő mérkőzésen, kitűnő játékosokkal egy ember dönt, ez nagyon sajnálatos. Senki nem mondja, hogy bajnokok lennénk fordított eredménynél, hiszen még két forduló hátravan. De ez olyan helyzet, amiről beszélni kell és nem kell a szőnyeg alá söpörni. Meg kell nézni a felvételeket, amiket nem játszanak le a tévékben, amikor a legnagyobb ellenfelünk játszik. Lassan ott fogunk tartani, hogy fekete-fehérben nézzük a futballt. Ettől függetlenül remek meccs volt, remek emberek voltak mögöttünk. Mi elfogjuk hozni ide a bajnoki trófeát, keményen fogunk dolgozni érte, de tudjuk, hogy minimum 6-7 ponttal jobbnak kell lennünk. Lehet, nekem is többet kell segítenem a csapatnak” – mondta a DAC edzője, akit az újságírók jelentős része megtapsolt. Id. Vladimír Weiss és a szlovák sajtó néhány munkatársa nem értett egyet a szakemberrel és ennek hangot is adott, de Guľa kiemelte, ha neki ez a véleménye, akkor azt el fogja mondani és ettől függetlenül tiszteli az ellenfelet, elismeri kollégája munkáját, és hogy a Slovannak is nagyon jó játékosai vannak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?