Pozsony. Pontosztozkodás Besztercebányán, Trencsénben és a ligeti pályán: a Corgoň Ligában ez a döntetlenek hétvégéje volt. Győzelemnek csak a pozsonyi Inter örülhetett, amely kiesési rangadón nyert a puhóiak ellen.
AC Milan a Disznómezőn?
Mert bár szombaton hivatalosan kiesési rangadót játszottak a Disznómezőn, fejlett asszociációs készség kell ahhoz, hogy a látottak alapján futballmeccsre következtessünk. Pedig még gól is esett: a 7. percben Šebo jobbszélsőként elhúzott a jobbszélen (milyen egyszerűen hangzik), és beadása után az ötösön üresen álló Ali, alias Alias Lembakoali fejesgóllal szerzett vezetést a hazaiaknak. Mondhatnánk, hogy a puhói kapus reagálása még egy öregfiúk-csapatban is lassú lett volna, de ezzel már szépítenénk a tényeket: a mindent eldöntő találatnál ugyanis Bernady mozdulatlanul dekkolt a gólvonalon. A 25. percben majdnem megismétlődött a jelenet, de Lembakoali fejese annyira gyatra volt, hogy Bernady az utolsó pillanatban vetődve mentett, eloszlatva ezzel a gyanút, hogy esetleg odafagyott volna a gólvonalra.
Persze még az is elképzelhető, hogy a vendégek tudatosan vétettek elemi védelmi hibákat, az Inter-csatárok ügyefogyottságára hagyatkozva. A sárga-feketék könnyen kihasználhatták volna a puhói hátvédek nagyvonalúságát, ha a létszámfölényes helyzetek nem jelentenek számukra megoldhatatlan problémát. Lembakoali, majd Halenár is addig-addig dilemmázott, hogy hát akkor kit is indítson az üresen ácsorgó társak közül, míg végül pánikszerűen eladta a labdát.
A Corgoň Liga pótszer. Súlyosan futballfüggő szurkolók még kimennek a meccsre, de a szánalmas labdakezelési hibákat látva már nem reménykednek egyetlen egyérintéses, gyors és épkézláb akcióban sem. Jambor helyzetfelismerése az 56. percben talán ilyesmi volt, az alapvonalról gurított az érkező Bakoš elé, aki viszont három lépésről nyílegyenesen az égbe lőtte a labdát.
Nem a játék szépsége volt a fontos ezen a meccsen, hanem az eredmény, tudhattuk meg a találkozó után Pecze Károlytól. ĺgy már érthetőbb. Ez végre tiszta beszéd: a néző nem fontos. Cinikusan még vissza is kérdezhetnénk: néző? Milyen néző? Szurkolótábor híján a gól után a hangszórókból szólalt meg recsegve a Hajrá Inter... kezdetű dal. Ha a szervezők egy kicsit leleményesebbek, legközelebb már a közönség morajlását is bejátsszák. Onnan pedig már csak egy lépés, hogy játékosokat vetítsenek a pályára. Mondjuk egy Juventus–AC Milan meccset. Akkor végre a foci is visszatérne a honi pályákra.
Inter–Púchov 1:0 (1:0)
Gólszerző: Lembakoali (7.). Játékvezető: Šimon, 1400 néző. INTER: Hýll–Čišovský, Barmoš, Šedivý, M. Čech–Burza, Mráz, Paulík, Petráš (67. Chalupka)–Šebo (75. Halenár), Lembakoali (84. Tomčák). PÚCHOV: Bernady–Beliančin (67. Peter Vavrík), Holčík–Papaj, Belák, Guľa, Jambor–M. Nemec (75. Breška), Bakoš (56. Škripec).
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.