A WADA továbbra is együttműködik a RUSADA-val

WADA

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) arra hívta fel a laboratóriumokat, hogy tartsák fenn a kapcsolatot az Orosz Doppingellenes Ügynökséggel (RUSADA), és folytassák az orosz sportolók tesztelését.

A TASZSZ orosz hírügynökség ismertette a WADA állásfoglalását, amely szerint a félig a kormányok, félig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által pénzelt nemzetközi szervezet a jelenlegi politikai helyzet, az ukrajnai háború ellenére kész folytatni az együttműködést a RUSADA-val.

Mivel a moszkvai laboratóriumot megfosztották WADA-akkreditációjától, az elmúlt években minden Oroszországban vett doppingmintát külföldön teszteltek. A WADA továbbra is szállítja a sportolók vér- és vizeletmintáit a laborokba, az orosz sportolóknak pedig változatlanul tájékoztatást kell adniuk a RUSADA-nak vagy az illetékes sportszövetségnek hollétükről, hogy a megadott helyen és időpontban ellenőrizhetők legyenek.

A WADA a moszkvai labor akkreditációját 2015-ben vonta meg szabálytalanságok miatt, miután fény derült arra, hogy Oroszországban intézményesen folyt a doppingolás, de 2016-ban részben helyreállította a működését, majd később nem egy alkalommal újból elrendelte ideiglenes felfüggesztését. Legutóbb tavaly októberben vonták be a labor működési engedélyét, mert az nem felelt meg az etikai és laboratóriumi normáknak. Előtte ideiglenes felfüggesztéssel azt követően büntették a moszkvai intézményt, hogy laboratóriumi eredmények manipulálása miatt a WADA négy évre eltiltotta Oroszországot a nemzetközi versenyektől, így az olimpiai és világbajnoki részvételtől. Utóbb a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) két esztendőre csökkentette a büntetést, amely idén decemberben jár le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?