A vágsellyei Betonáris diadala a 18. TIBI-kupán

Vágsellye.

Vágsellye. Negyedszer indult, első alkalommal iratkozott fel a győztesek listájára a vágsellyei Betonáris csapata a hagyományos TIBI-kupa tizennyolcadik felvonásán.

Ugyancsak első alkalommal mérkőzött a trófeáért, a terembajnoki címért tizennégy alakulat a Vágsellyei járás csapatainak focibarátságot jelképező regionális erőpróbáján, melyen a szomszédos Galántai járást a tavalyi kiíráshoz hasonlóan a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjában játszó felsőszeliek és pataiak mellett a palettán újoncnak számító vágaiak képviselték. A két öttagú és egy négytagú csoportban a kollektívák előbb körmérkőzéses rendszerben küzdöttek a pontokért a vágsellyei sportcsarnokban. A jól bevált versenykiírásnak köszönhetően a három csoport első és az A csoport második helyezettje a negyeddöntőben várt a nyolcaddöntőből kikerülő ellenfelére.

A szép számban összesereglett nézők már a csoportmérkőzéseken felfigyeltek a Betonáris jó teljesítményére. Az idény nyáron kreált Galánta–Vágsellye VII. fociliga táblázatának élén telelő alakulat veretlenül vette az akadályokat, három döntetlennel és egy győzelemmel csoportmásodikként került a negyeddöntőbe. A legjobb nyolc között nem termett babér a címvédő vágkirályfaiaknak, akik rendes játékidőben döntetleneztek (2:2), büntetőkkel azonban elbukták a vágvecseiek elleni párharcot.

„A negyeddöntőben és az elődöntőben két V. ligás csapatot, a vágaiakat és a felsőszelieket ütöttük el a továbbjutástól. A fináléban újból megmérkőztünk az ugyancsak V. ligás Patával, s rendes játékidőben a csoportmeccshez hasonlóan ismét 2:2-es döntetlen került a jegyzőkönyvbe. Büntetőkkel azonban mi nyertük a tornát. Elsőségünk nagy kiugrásnak számít, ugyanis eddig csupán a negyeddöntőig jutottunk” – elevenítette fel a sikerhez vezető út párharcait a klub alelnöke, Tomáš Čunčík, aki a pályán is tüsténkedett.

A Betonáris sikerének értékét hatványozza, hogy két meghatározó egyéniségük, Stanislav Glofák és Erik Moťovský nélkül is sikerült diadalmaskodniuk. „Nagyon együtt volt a csapat a tornán, az egy célért példásan küzdő kollektíva akarata érvényesült a játéktéren, a mérkőzéseken. Nekünk is voltak húzóembereink. Közéjük sorolom Radoslav Hadžát, Matej Szorádot, Vágó Olivért, Pavol Šímát és a mérkőzésről mérkőzésre jobb teljesítményt nyújtó, a fináléban pedig parádézó kapusunkat, Csimma Tibort” – nyilatkozta lapunknak a tornaelső frontembere.

A Betonáris hálóőre a legjobb kapusnak járó különdíjat is begyűjtötte. Rajta kívül a szervezők a legjobb mezőnyjátékost, a felsőszeli Ján Čiriket és a 11 találattal gólkirály Tomáš Pilót (Pata) is megjutalmazták.

A TIBI-kupa főszponzoraként közreműködő névadó és ötletgazda, Tibor Rábeknek köszönhetően a futballhívek legszerencsésebbike a gazdag tombola fődíjával, tévékészülékkel tért haza a sikeres rendezvényről.

Tornatények a Hírkosárban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?