A Trnava és a Senec veresége

Pozsony. Kéthetes szünet után a hét végén a 10. fordulóval folytatódott a II. labdarúgóliga. Az éllovas licsérdiek bár némi szerencsével, de otthonukban megszerezték a három pontot, és így növelték előnyüket, mivel az őket követő nagyszombatiak és szenciek egyaránt idegenben szenvedtek vereséget.

Milan Strelec (balról a második) volt a dunaszerdahelyiek leggólveszélyesebb játékosa a Devín elleni találkozónMNL-felvételDEVĺN–DAC 2:0 (0:0), góllövők: Stachura (85.), Keller (91.). Játékvezető: Jekkel, 800 néző. Már az első percekben mindkét csapat gólt lőhetett volna: előbb a dévényi Plavník kapásból a felső lécre bombázott, majd a másik oldalon Strelec találta telibe a kapufát, a kipattanó labdát pedig Szórád elvétette a kapu torkában. A 10. percben Balla veszélyeztette a pozsonyiak kapuját, lövése alig kerülte el a bal alsó sarkot. Aztán percekig szinte semmi sem történt, majd a 32. percben Szórádot lerántották a hazai kapu torkában, ám a bíró sípja néma maradt. Fordulás után a DAC puskázta el az első ziccert (Strelec), ezt követően a házigazdák is kihagytak egy-két kecsegtető helyzetet. Már-már úgy nézett ki, hogy sikerül pontot szereznie az erősen tartalékos DAC-nak, ám a hajrában magukra találtak a fővárosiak: a 85. percben egy lepattanó labdát Stachura bombázott a hálóba, majd hat perccel később Keller a dunaszerdahelyi védők díszkíséretében belőtte csapata második gólját. Az erősen tartalékos csallóköziek karnyújtásnyira voltak a bravúrt jelentő döntetlentől. Ezt főleg azért nem sikerült kiharcolniuk, mert az utolsó percekben védelmük kétszer is nagyot hibázott. (zsi)RIM. SOBOTA–TRNAVA 2:1 (0:1), góllövők: Valkučák (57.), Chlebek (82.), ill. Kriss (28.). Játékvezető: Havrila, 1500 néző. Eszményi, napos időben végig élvezetes játékot láthattak a nézők. Az első 45 percben a vendégek jutottak vezetéshez, ám a példásan küzdő hazaiak szünet után egyenlítettek, majd 8 perccel a befejezés előtt Chlebek megszerezte a három pontot érő győztes gólt. Ennél a gólnál nagyot hibázott a vendégek kapuvédője, Černy.

NOVÁKY–SENEC 2:0 (1:0), góllövők: Bugár (5.), Faktor (49.). Játékvezető: Bereník, 1200 néző. A nyitranovákiak lelkes játékukkal meglepték ellenfelüket. A szenciek a vártnál halványabb teljesítményt nyújtottak, és megérdemelten maradtak alul.ZLATÉ MORAVCE–NITRA 1:3 (1:0), góllövők: Čibík (11. – 11-esből), ill. Kušpál (62.), Jelšic 2 (73., 84.). Játékvezető: Šuniar, 1100 néző. Piros lap: Jedinák (Zl. Moravce). A nagy érdeklődéssel várt rangadón a házigazdák kezdtek jobban, a 11. percben a hazaiak kapitányát, Michalíkot felvágták a tizenhatoson belül, és a megítélt büntetőt Čibík biztosan értékesítette. A második 45 percben egyre inkább érezhető volt a tapasztaltabb vendégek technikai és taktikai fölénye. A nyitrai csapat megérdemelten szerezte meg a három pontot.PODBREZOVÁ–B. BYSTRICA 0:1 (0:1), góllövő: Vyskoč (44.). Játékvezető: Hracho, 4000 néző. A szomszédok rangadóján mindkét együttes feltűnően óvatosan kezdett, az első 30 percben a vasgyáriak játszottak fölényben, de gólhelyzeteiket rendre kihagyták. Röviddel a félidő befejezése előtt a katonák jól kihasználták a hazai védelem megingását, és Vyskoč megszerezte a győztes gólt. Szünet után tizenegyeshez jutottak a lelkesen kezdő házigazdák, Pauk lövését azonban Boros kapus bravúrosan hárította.VRANOV–TOPOĽČANY 0:0. Játékvezető: Ďuris, 1500 néző. Mindkét csapat főleg a védekezésre gondolt, a kapuk alig forogtak veszélyben. A hajrában a varannóiak támadtak többet, ám nem tudták bevenni a vendégek kapuját.LIČARTOVCE–ŽIAR NAD HRONOM 2:1 (1:0), góllövők: Kalmár (9.), Pagor (85.), ill. Červenec (47.). Játékvezető: Sládek, 1050 néző. Sokáig rendkívül kiegyensúlyozott volt a küzdelem, mindkét csapat szinte egymást múlta felül a gólhelyzetek kihagyásában. A hajrában a hazaiak voltak a szerencsésebbek, öt perccel a befejezés előtt Pagor megszerezte a győztes gólt.SLOVAN B–HUMENNÉ 2:0 (1:0), góllövők: Mikulec (20.), Gonda (62.). Játékvezető: Sulek, 125 néző. A gólhelyzetek alapján a hazaiak sokkal nagyobb arányban is győzhettek volna, szinte végigtámadták a mérkőzést. A keletiek csupán arra törekedtek, hogy tisztes vereséggel távozzanak a fővárosból.A bajnokság állása:

1. Ličartovce 10 7 3 0 15:6 24

2. Trnava 10 5 3 2 20:8 18

3. Rim. Sobota 10 5 3 2 16:10 18

4. Nitra 10 6 0 4 16:11 18

5. Devín 10 5 3 2 14:10 18

6. Senec 10 5 2 3 11:9 17

7. Slovan B 10 4 2 4 11:6 14

8. B. Bystrica 10 4 2 4 17:13 14

9. Podbrezová 10 4 2 4 8:10 14

10. DAC 10 3 4 3 16:16 13

11. Nováky 10 3 3 4 10:13 12

12. Topoľčany 10 3 3 4 8:13 12

13. Žiar nad/H. 10 2 4 4 16:16 10

14. Vranov 10 1 5 4 6:13 8

15. Humenné 10 1 3 6 7:17 6

16. Zl. Moravce 10 0 2 8 9:29 2

A következő forduló párosítása – október 20.: Žiar–Slovan B, Trnava–Ličartovce, DAC–Rim. Sobota, Topoľčany–Devín, B. Bystrica–Vranov, Nitra–Podbrezová, Senec–Zl. Moravce, Humenné–Nováky.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?