A szlovákoknak és a spanyoloknak is van félnivalója

szlovák labdarúgó-válogatott

A szlovák labdarúgó-válogatott ma (18.00) a továbbjutásért száll harcba Spanyolország ellen az E csoport zárófordulójának mérkőzésén Sevillában. Hamšíkék egy döntetlennel biztosan ott lesznek a nyolcaddöntőben.
 

A csoportelsők és a csoportmásodikok mellett a négy legjobb csoportharmadik is továbbjut a 16 közé, és mivel korábban az A, B és C csoportokban a harmadik helyezettek közül ketten is csak három ponttal zártak, biztossá vált, hogy a négy pont elég a továbbjutáshoz.
Szlovákiát előzetesen az E csoport leggyengébb tagjának tartották, de az első fordulóban Tarkovič legénysége kisebb meglepetésre legyőzte a fantáziátlan lengyeleket, aztán az amúgy különösebb játékerőt nem képviselő svédek ellen kiábrándító teljesítményt nyújtottak és kikaptak. 
„Volt, aki azt hitte, hogy a lengyelek elleni győzelem után sorban nyerjük majd a meccseket, de aki józanul gondolkodik, az tudja, hogy ez nem reális. Az elsődleges célunk az volt, hogy javuljon a játékunk, és az szerintem sikerült. Két színvonalas és kiegyenlített találkozót játszottunk eddig” – mondta a svédek elleni vereség után Tarkovič.


Kiábrándult spanyolok
A spanyolok két kiábrándító döntetlennel kezdték a tornát a svédek és a lengyelek ellen. Utoljára az 1996-os Eb-n fordult elő, hogy az első két mérkőzés egyikét sem tudták megnyerni. Luis Enrique szövetségi kapitány csapata előzetesen sem volt ott az Eb legnagyobb esélyesei között, ezt ő maga is elismerte közvetlenül a torna előtt. De az eddig látottak alapján sokan úgy gondolják, ez a csapat a negyeddöntőbe jutáshoz is kevés. „Kétszer döntetleneztünk és tudjuk, hogy mindenki többet várt tőlünk. Így eszünkben sincs olyanokat mondani, hogy meg akarjuk nyerni a tornát” – fogalmazott César Azpilicueta. A spanyolok védője az első két mérkőzésen nem kapott játéklehetőséget, és rengeteg szurkoló követeli őt a kezdőbe. Szintén ma léphet pályára először az eddig koronavírus-fertőzés miatt harcképtelen Busquets.

Szlovákia eddig hatszor találkozott Spanyolországgal, mind a hat alkalommal tétmérkőzésen. Utoljára 2015-ben találkoztak egymással a felek egy Eb-selejtezőn, akkor 2:0-s spanyol siker született Oviedóban. Azt megelőzően, 2014-ben viszont a szlovák csapat Kucka és Stoch góljával óriási meglepetést okozva 2:1-re legyőzte a spanyolokat Zsolnán: pedig akkor még Iniesta, Fabregas és David Silva dirigált a spanyol középpályán, és a spanyolok addig a találkozóig 37 Eb- és vb-selejtezőn keresztül voltak veretlenek.


A jelenlegi szlovák keretben több olyan játékos is van, aki jól ismeri a spanyol focit: Martin Valjent három éve Mallorcán légióskodik. Ő a tavalyi szezonban még az élvonalban játszott, idén pedig visszajutott csapatával a La Ligába. Rajta kívül Stanislav Lobotka is sokat tudna mesélni Spanyolországról, aki több mint három évig a Celta Vigót erősítette, mielőtt Nápolyba szerződött kispadmelegítőnek. Ifj. Vladimír Weiss is belekóstolt a La Ligába, ő a 2011/12-es szezonban az Espanyolban próbált szerencsét. A jelenleg Spanyolországban (Huesca) légióskodó Denis Vavro koronavírus-fertőzés miatt nem léphet pályára Sevillában.


„Valószínűleg a spanyolok maguk is meglepődtek, hogy csak két pontjuk van. Tennünk kell valamit azért, hogy pontot, pontokat szerezzünk ellenük. Bátrabban kell ellentámadásokat vezetnünk, mint eddig és jobban meg kell becsülnünk a labdát” – mondta Marek Hamšík csapatkapitány a tegnap esti sajtótájékoztatón.

„Ivan Schranz továbbra sem százszázalékos, így holnap sem léphet pályára, őt leszámítva viszont mindenki készen áll – adott hírt a keret állapotáról Tarkovič, aki azt is elmondta, nincsenek a fejében kérdőjelek a csapat összeállítását illetően. – Számomra a spanyolok továbbra is a torna egyik favoritjai. Dominánsan játszanak, csak a befejezéseknél nem annyira dominánsak. Több rendszert is begyakoroltunk, amiben pályára léphetnénk ellenük. Fölényben vagyunk mentálisan, hiszen nekik mindenképp gólt kell lőniük.”


Elég a döntetlen
Az E csoportban a svédek már nem eshetnek ki, a másik három csapatnak viszont még van mitől félnie. Az az érdekes helyzet állt elő, hogy mindenkinek a saját kezében van a sorsa: a szlovákoknak elég a döntetlen, a spanyoloknak pedig a papíron leggyengébb csoportellenfelüket kell legyőzniük hazai közönség előtt a továbbjutáshoz. Ha a másik mérkőzésen a lengyelek nem győznek, akkor a spanyoloknak elég a döntetlen is a továbbjutáshoz, mivel a három döntetlennel semleges lenne a gólkülönbsége, és így megelőzné a harmadik helyezettek listáján a hárompontos csapatokat, amelyeknek negatív a gólaránya. Összességében ez akár egy csendes ikszes mérkőzés is lehetne, de Luis Enriquének minden bizonnyal meg sem fordul a fejében, hogy ne győzelemre játsszon. Így pedig Szlovákiának van félnivalója.


Lencsés Zoltán, Sevilla 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?