A sváb csili és a Hi-Hi-Hi trió

A Stuttgart mexikói vendégmunkásoknak köszönheti bajnoki címét, de ne feledkezzünk meg a Hi-Hi-Hi trióról és a német Gomezről sem!
Tizenöt év után szerzett újra bajnoki címet a Vfb Stuttgart, a svábok ötödször örülhettek az aranyéremnek.

A Stuttgart mexikói vendégmunkásoknak köszönheti bajnoki címét, de ne feledkezzünk meg a Hi-Hi-Hi trióról és a német Gomezről sem!

Tizenöt év után szerzett újra bajnoki címet a Vfb Stuttgart, a svábok ötödször örülhettek az aranyéremnek. A korábbi sikerek közül kétszer (1950 és 1952) még a Bundesliga alapítása előtti időszakban sikerült győzelmet aratniuk, a bajnoki címről döntő play-off mérkőzésen. A Bundesliga 1963-as megalapítása után a piros-fehérek ugyancsak két aranyat szereztek (1984-ben és 1992-ben) – érdekesség, hogy mindkétszer csak jobb gólarányuknak köszönhették a Salátástálat.

Most az utolsó forduló előtt egyszerű volt a képlet: a Stuttgartnak meg kellett vernie hazai pályán a Cottbust. De még a döntetlen is bajnoki címét eredményezett volna, ha a Schalke nem győzi le legalább négy góllal a Bielefeldet. A 20. perc táján úgy tűnt, hogy még izgalmas is lehet a bajnoki véghajrá: a Schalke 2:0-ra vezetett a Bielefeld ellen, a Cottbus viszont egy Munteanu-Radu koprodukció után előnyt szerzett a Gottlieb Daimler arénában. A piros-fehérek azonban hamar észhez tértek, és végül Hitzlsperger és Khedira góljával fordítottak – így aztán nem volt mit számolgatni.

A Stuttgart bajnoki címe nemcsak azért tér el a legutóbbi két Bundesliga-diadaltól, mert a csapat több pontot szerzett, mint az utána következők. 1984-ben és 1992-ben is szupersztárok sora alkotta a stuttgarti csapatot – a Förster-fivérek, Buchwald vagy az izlandi Sigurvinsson (1984), illetve Frontzeck, Sammer, a gólkirály Fritz Walter és az izlandi Sverisson (1992). Izlandi focista idén nem volt a Stuttgart keretében, a mexikóiak viszont szerencsét hoztak: a Pardo-Osorio kettős mindenképpen a bajnokcsapat húzóemberei közé tartozott, akárcsak a Hi-Hi-Hi trió (Hildebrand, Hilbert, Hitzlsperger), vagy a német Gomez és Khedira. Az igazi kulcsember azonban Armin Veh volt, a csapat trénere. Veh tavaly a döntetlenkirály Trapattonitól vette át a csapatot, de ő sem tudott életet lehelni a gárdába, így a Stuttgart csak a 9. helyen végzett. Idén azonban a kiválóan szervezett, szorgalmas focistákból álló, s helyenként szép támadófocit felmutató Stuttgart aratott: a Vfb az utolsó nyolc bajnokiját megnyerte, így kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően megérdemelten nyerte el a bajnoki címet.

A bajnoki cím mellett minden más fontos kérdés eldőlt már korábban: a bravúr (értsd: minimum 16 gólos győzelem) sem az Aachennek, sem a Mainznak nem sikerült az utolsó fordulóban, így ők csatlakoztak a már korábban búcsúzó Mönchengladbachhoz. Az Aachen Hamburgban szenvedett csúfos vereséget, a Mainz Münchenben, így a Wolfsburg akár minden percben kaphatott volna egy gólt (nem kapott, de Augenthalert mégis kirúgták) a végül csak bronzéremig jutó Werdertől. Az UEFA-kupában német részről a Bayern München, a Leverkusen és a Nürnberg indulhat. A szezonból már csak egy meccs van hátra, a május 26-i berlini kupadöntőben a szezon meglepetéscsapatai randevúznak: a Stuttgart– Nürnberg meccs egyik szereplője megkoronázhatja idei teljesítményét. (ktn)

AZ UTOLSÓ FORDULÓ EREDMÉNYEI

Schalke–Bielefeld 2:1, 11. Lincoln, 16. Halil Altintop, ill. 90. Kučera; 61 482 néző.

Leverkusen–Dortmund 2:1, 45. Kiessling, 54. Rolfes, ill. 79. Smolarek; 22 500.

Stuttgart–Cottbus 2:1, 27. Hitzlsperger, 63. Khedira, ill. 19. Radu; 56 000.

Hamburg–Aachen 4:0, 15. és 27. Olic, 54. és 87. Sorín; 57 000.

Bayern München–Mainz 5:2, 30. Santa Cruz, 33. Scholl, 38. Van Bommel, 63. Karimi, 74. Pizarro, ill. 55. Amri, 76. Feulner; 69 000.

Mönchengladbach–Bochum 0:2, 24. Dabrowski, 82. Wosz; 50 001.

Wolfsburg–Werder Bremen 0:2, 54. és 87. Rosenberg; 30 000.

Frankfurt–Hertha BSC 1:2, 61. Streit, ill. 48. K. Boateng, 87. Pantelics; 50 500.

Hannover–Nürnberg 0:3, 54. Mintál, 62. Engelhardt, 91. Banovic; 49 000.

BUNDESLIGA I., VÉGEREDMÉNY

1. Stuttgart 34 21 7 6 61:37 70

2. Schalke 34 21 5 8 53:32 68

3. Werder Bremen 34 20 6 8 76:40 66

4. Bayern München 34 18 6 10 55:40 60

5. Leverkusen 34 15 6 13 54:49 51

6. Nürnberg 34 11 15 8 42:32 48

7. Hamburg 34 10 15 9 43:37 45

8. Bochum 34 13 6 15 49:50 45

9. Borussia Dortmund 34 12 8 14 41:43 44

10. Hertha BSC 34 12 8 14 50:55 44

11. Hannover 34 12 8 14 41:49 44

12. Arminia Bielefeld 34 11 9 14 47:49 42

13. Energie Cottbus 34 11 8 15 38:49 41

14. Eintracht Frankfurt 34 9 13 12 46:58 40

15. Wolfsburg 34 8 13 13 37:45 37

16. Mainz 34 8 10 16 34:57 34

17. Alemannia Aachen 34 9 7 18 46:70 34

18. Mönchengladbach 34 6 8 20 23:44 26

Bajnok: VfB Stuttgart

BL-csoportkör: Stuttgart, Schalke

BL-selejtező: Werder Bremen

UEFA-kupa: Bayern München, Leverkusen, Nürnberg

Kiesett: Mainz, Aachen, Mönchengladbach

Az utolsó forduló eredményei: Augsburg–CZ Jena 1:2, Burghausen–Paderborn 5:1, Duisburg–RW Essen 3:0, Aue–1860 München 2:2, Freiburg–Koblenz 2:0, Fürth–Karlsruhe 1:3, Hansa Rostock–Unterhaching 3:1, Kaiserslautern–Köln 2:2, Offenbach–Braunschweig 1:1BUNDESLIGA II.

1. Karlsruhe 34 21 7 6 69:41 70

2. Hansa Rostock 34 16 14 4 49:30 62

3. Duisburg 34 16 12 6 66:40 60

4. Freiburg 34 17 9 8 55:39 60

5. GreuterFürth 34 16 6 12 53:40 54

6. Kaiserslautern 34 13 14 7 49:35 53

7. Augsburg 34 14 10 10 43:31 52

8. 1860 München 34 14 6 14 47:49 48

9. 1.FC Köln 34 12 10 12 48:50 46

10. Erzgebirge Aue 34 13 6 15 46:48 45

11. Paderborn 34 11 9 14 32:41 42

12. Koblenz 34 11 8 15 36:45 41

13. CZ Jena 34 9 11 14 41:56 38

14. Offenbach 34 9 9 16 42:59 36

15. RW Essen 34 8 11 15 35:41 35

16. Unterhaching 34 9 8 17 33:50 35

17. Burghausen 34 7 11 16 42:63 32

18. Braunschweig 34 4 11 19 20:48 23

Feljutott: Karlsruhe, Rostock, Duisburg

Kiesett: Essen, Unterhaching, Burghausen, Braunschweig

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?