A Slovan nyerte az év utolsó bajnokiját, a DAC az ötödik helyen telel (FOTÓK)

dac

A DAC labdarúgócsapata 2:1-es vereséget szenvedett a Slovan otthonában a Niké Liga őszi szezonjának utolsó mérkőzésén, így az 5. helyen telel.

Vasárnap este öt percig bírták a Slovan-szurkolók nemzetgyalázás nélkül – jegyezzük meg, ez öttel több, mint tavaly áprilisi DAC elleni meccsükön.

A pályán a tizenhatosok között gyúrták egymást a felek, kezdetben senki sem vállalt felesleges rizikót. Az első szimpatikus akció a sárga-kékeké volt, Vitális remekül indította Mendezt, akinek próbálkozását Borjan védte. A pozsonyiak a 20. percben jártak közel a gólhoz, a kisodródó Lovat beadása rápottyant a felső lécre.

A hazai csapat mezőnyfölényben játszott, a dunaszerdahelyiek több alkalommal túl gyorsan elveszítették a labdát. Egy ilyen szituáció után jött a Slovan vezető gólja, egy jobbszélről visszagurított labdára Marko Tolic csapott le – 1:0. Mendez a labdavesztésért, Popovics pedig a fölösleges kifutásért nem érdemelt dicséretet.

A DAC-nak a gól után volt egy rövid erősebb fázisa, de komolyabb helyeztbe nem került – egészen a 33. percig, amikor Andzouana átlöbbölte Borjan kapust, de éles szögből már nem találta el az üres kaput.

A szünetig még Barszegjannak volt egy sistergős lövése, de Popovics résen volt.

A 44. percben váratlanul jött a DAC egyenlítése, a balszélen elfutó Mendez beadása megtalálta a középen érkező Trusát, aki a felső sarokba vágta a labdát – 1:1.

Galéria

A másodk játékrész Slovan-nyomással kezdődött, de egy ellentámadás végén Andzouana veszélyeztetett először. Gyorsabb tempójú és egyúttal feszültebb is volt a második félidő. Egy óra eleltével Popovics tornázott ki egy lövést bravúrral, majd Tolic vágott a hálóba egy kipattanót – a partjelző lest intett, de a gólt végül maratoni VAR-vizsgálat után megadták.

Csavrics ziccere után már 3:1 lehetett volna az állás, de Popovics jól zárta a szöget. A folytatásban is a hazaiaknál volt többet a labda, a DAC hátrányban is inkább az ellentámadásokban bízott. Egy újabb laposabb szakasz után Ramadan volt az, aki egy váratlan lövéssel egyenlíthetett volna, de lövése nem volt jól helyezett.

A DAC az utolsó percekben nem tudott igazán komoly lehetőségeket kidolgozni, így vereséggel zárta az évet, és a tabella 5. helyén telel.

Jegyzőkönyv

Slovan–DAC 2:1 (1:1)

Gólszerzők: Tolic (24., 65.), ill. Trusa (44.)

Játékvezető: Gemzický, 4789 néző

Sárga lap: Lovat, Kucka, Tolic, ill. Kaša, Ramadan

SLOVAN: Borjan–Blackman, Wimmer, Bajric, Lovat (62. Pauschek)–Szavvidisz, Kucka–Barszegjan, Tolic (85. Kankava), Zmrhal (46. Strelec)–Csavrics (90+3. Kasja)

DAC: Popovics–Pinto (63. Niarkhosz), Kaša, Brunetti, Mendez–Gruszkowszki, Vitális (75. Herc), Dimun, Andzouana–Čermák (55. Ramadan)–Trusa (75. Redzic)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?