Vereség a MOL Aréna megnyitóján – a DAC 1:0-ra kikapott a pozsonyi Slovantól a labdarúgó Fortuna Liga első tavaszi fordulójának slágermérkőzésén. A Slovannak így már 11 pont az előnye a második helyezett DAC-cal szemben.
A Slovan nyerte a dunaszerdahelyi stadionavatót
A határtalan szenvedély otthona – fogadta a felirat a csapatokat az immár teljesen kész, 12 600 főt befogadó MOL Arénában. A kezdőrúgást Hosszú Katinka végezte el, az YBS fanklub varázslatos koreográfiát varázsolt a lelátókra, és kezdődhetett a derbi.
A DAC kezdőcsapatában a középcsatár posztján a Nyitráról igazolt Taiwo szerepelt, a védelem jobb oldalán pedig a sérülésből felépült Cesar Blackman kapott helyet, akit Hyballa már az egy nappal korábbi sajtótájékoztatón is dicsért. Eric Davis eltiltás miatt hiányzott a sárga-kékek csapatából.
A Slovannál csak a kispadon ült a téli szünetben igazolt Guzmics Richárd.
Az első nagyobb lehetőség a vendégek előtt adódott, az 5. percben Holman szöglete után Sporar fejese mellément. A 15. percben még közelebb járt a gólszerzéshez a Slovan szlovén csatára, ezúttal Jedlička ütötte szögletre a fejesét. Négy perccel később szintén szöglet után a másik oldalon Kalmár fejelt a kapu fölé. Koštrna szöglete után Vida Kristopher ollózva lőtt kapura, a vendégvédelem üggyel-bajjal hárított.
A másik oldalon Moha szinte egyedül mehetett kapura, de Jedlička jó ütemben vetődött ki.
Nagyjából fél óra játék után Taiwo startolt jól egy labdára, Apauval ütköztek, a Slovan védője a vállát fájlalta, és néhány percen belül le is kellett cserélni. A 40. percben Vida Kristopher eresztett meg távolról egy kemény lövést, Greifnek kellett védenie.
A 43. percben egy gyors kontra végén Taiwo passzolt Tretyakovhoz, aki futtából a kapu mellé gurított. Nem sok hiányzott hozzá!
Slovan-ziccerrel indult a második félidő, Sporar passzolt Mohához, aki tiszta helyzetben lőhetett, de Jedlička megint remekül lépett ki a kapuból. Az 51. percben Tretyakov lőtt távolról, de a próbálkozás elakadt a kapusban, hat perccel később pedig Vida Kristopher kísérlete erőtlen volt.
A 60. percben Szuhockij szabadrúgása után a hálóban kötött ki a labda, de a játékvezető nem adta meg a találatot, mert Sporar lesen állt.
A másik oldalon a rendkívül agilis Tretyakov tette próbára Greif reflexeit egy lapos lövéssel. A 67. percben Kalmár lágyan beívelt szabadrúgása után Blackmanhez került a labda, aki fű alatt lőtt, de Greif így is elcsípte a labdát.
A dunaszerdahelyi kapu előtt Moha kezdett cselsorozatba, négy emberen is keresztülhámozta magát, aztán ellőtte a labdát keresztben a kapu előtt. A Slovan egyre aktívabban játszott, egyre veszélyesebb támadásokat vezetett. A 79. percben pedig egy hazai kezezés tizenegyeshez jutottak a vendégek, amit Sporar magabiztosan be is lőtt – 0:1. Nem sokkal később növelhették volna előnyüket az égszínkékek, Ljubicic fejese a felső lécről jött ki.
Hyballa mindent egy lapra tett fel, előbb Taiwót Čmelík váltotta, majd lehozta Blackmant és Hercet, feljött Kone és Ronan. A sárga-kékek átálltak három hátvédes játékra, Šatka hirtelen a középcsatár pozíciójában találta magát… A hazaiak igyekeztek, de igazi egyenlítési lehetőségük nem volt.
A MOL Aréna megnyitója után így a pozsonyiak ünnepelhettek felhőtlenül – bár a kiváló hazai közönség vastapssal jutalmazta a sárga-kékeket, a bajnokság gyakorlatilag eldőlt: a Slovannak ezzel a sikerrel már 11 pont az előnye a táblázat élén.
DAC – Slovan 0:1 (0:0)
Góllövő: Sporar (79., 11-esből).
Sárga lap: Vida K., Kalmár, ill. Ljubicic, Sporar, Moha.
Játékvezető: Glova, 12 135 néző.
DAC: Jedlička – Blackman (84. Kone), Šatka, Huk, Koštrna – Vida M. – Herc (84. Ronan), Kalmár – Tretyakov, Taiwo (80. Čmelík), Vida K.
SLOVAN: Greif – Apau (37. Medveděv), Bajrics, Bozsikov, Szuhockij – Ljubicic, De Kamps – Csavrics (90. Drazsics), Holman (85. Guzmics), Moha – Sporar.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.