A penge és a mosoly évtizedei

Lokšáné Rácz Katalin ma ünnepel, az évtizedek súlyát nem teherként viseli, jókedvet és tettrekészséget merít belőle. S amint leírom a nevét, előtolakodik a lexikonból ismert megállapítás: minden idők legjobb szlovákiai tőrvívója. Ez kétségkívül így van, de ezzel nem teljes a kép. Hiányzik belőle, ami a versenyzői időszaka után következett és napjainkban is tart: őrködés a sport tisztasága fölött. 

Soha nem láttam a páston versenyezni, így kérdezősködéseim során gyakran előhoztam pengeforgatásos éveit. Amikor csak lehetett, máshova vezetett. Abba a világba, ami neki természetes, s mindennapjait kitölti. Nem a tétlenségről, unalomról, hanem a tettrekészségről szól. A sport belső világát firtatja, a fair play jeleit keresi. S amikor hallgatja az ember, sikerei kapcsán azzal hozakodik elő, hogy milyen jó érzés egykori ellenfeleivel még most is találkozni. Nem arról beszél, hogyan lett világbajnoki ezüstérmes, három olimpia pengeforgatója, egyetemi világbajnok, tizenkétszeres csehszlovák tőrbajnok... Mert nem szeret a múlttal foglalkozni, csak szép emléknek tartja, még ma is inkább az újabb kihívások ragadják meg érdeklődését. Sportdiplomataként példaképet kínál a felnövekvő sportolói nemzedékeknek, tanítványait edzi a páston, és gyerekek körében hirdeti a sport szépségeit. Nem mindenki lehet élsportoló, de a sportolási esély megadásával talpraesett, kiegyensúlyozott emberekké edződhetnek fiataljaink, vallja. Ezért örülne, ha az írás, olvasás és a számolás mellett minden gyerek tudna labdát venni a kezébe, úszni, síelni, alapszinten sportolni. A sport, tolerancia és fair play szlovákiai küldöttjeként erre is törekszik. 

Jubiláló egykori vívónőnk és sokéves sportdiplomatánk szerint rossz tulajdonságainak egyike, hogy soha nem elégedett. Ez tartja őt örök mozgásban. És viszi a holnapok felé gazdag tevékenységében. Pengéje mellé küldött virágszállal juttatom eszébe, hogy csak annak lehet szép emlék a sportmúltja, akinek van mire emlékeznie. Még évtizedek múltán is.