<p>A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) meg fogja tenni a szükséges lépéseket azokkal az atlétákkal szemben, akikről bebizonyosodik, hogy doppingoltak - reagált Thomas Bach, a NOB elnöke a vasárnap kirobbant legújabb atlétikai doppingbotrányra.</p>
A NOB lépni fog, ha bebizonyosodnak a doppingvádak
Kuala Lumpur |
A német sportvezető a bizottság Kuala Lumpur-i ülésén beszélt a német ARD közszolgálati televíziós csatorna és a brit The Sunday Times című lap által vasárnap kirobbantott ügyről, hangsúlyozva, hogy a gyanús eredményekkel most a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA) kell foglalkoznia. Hozzátette, hétfőn reggel beszélt Craig Reedievel, a WADA vezetőjével, és biztos benne, hogy az ügynökség végére jár ennek az ügynek. "Amennyiben kiderül, hogy olimpiai eredményeket tiltott szerekkel értek el, a NOB azonnal lép majd, méghozzá a szokott módon, a zéró tolerancia elve alapján" - hangsúlyozta Bach, aki ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy egyelőre csak gyanúról van szó, bizonyítékok egyelőre nincsenek, s mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. Az ARD és a The Sunday Times ötezer atléta 12 ezer vérminta-elemzését szerezte meg, és amint azt közölték, ezekből nyolcszáz sportoló esetében bukkantak doppinggyanús értékekre. A vizsgálati eredmények a 2001 és 2012 közötti, tizenegy éves időszakot ölelik fel, s ezek alapján ezalatt az olimpiákon és világbajnokságokon kiosztott érmek harmadát gyanús mintát adó atléták szerezték meg. Az érintett sportolók között állítólag 146 éremszerző van. A beszámolók szerint leginkább Oroszország érintett a botrányban, a 800 gyanús mintát szolgáltató versenyző közül 415 orosz atléta. Mellettük sok a kenyai, ukrán, marokkói, spanyol és török atléta is a "gyanúsak listáján". A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) a vádak szerint titokban tartotta és nem szankcionálta a doppingvétségeket. Az érintett atlétáknak mindössze az egyharmada ellen indítottak eljárást, a kétharmadukat egyáltalán nem vonták felelősségre. Az IAAF vezetője, Lamine Diack visszautasította a vádakat, s mint mondta, csak nevetni tud azon a kijelentésen, hogy az atlétikai szövetség 2001 és 2012 között nem végezte volna el megfelelően a feladatát a dopping ellenes harcban. Jelezte, még nem tudja pontosan mivel is állnak szemben, szerinte lehet, hogy új módszerekkel sikerült doppingolás nyomaira bukkanni. A sportági szövetség már vasárnap elismerte, hogy a minták valósak, s az IAAF titkos adatbázisából kerültek ki engedély nélkül. Vitalij Mutko orosz sportminiszter már vasárnap tagadta a vádakat. "Ennek a botránynak semmi köze Oroszországhoz, ez az atlétika globális rendszeréről szól" - mondta. "Augusztusban elnökválasztást tartanak, csak hatalmi harc folyik" - tette hozzá a tárcavezető az IAAF közelgő elnökválasztására utalva. A vádak megalapozottságát a kenyai atlétikai szövetség is vitatta. A The Sunday Times értesülései szerint 77 kenyai sportolónak volt gyanús a doppingtesztje.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 11.04.
Nemeshodosi tornászlányok a világbajnokságon
2024. 09.25.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.